Stefanos Tsitsipas alig egy évvel a Paula Badosával való szakítása után úgy tűnik, ismét rátalált a szerelemre - nem is akárkivel ment nyaralni.
Puritán, de kényelmes életet él, és korábban sem a Mokkából tartotta el családját Vujity Tvrtko.
A félig magyar, félig horvát tévés-újságíró most Trianonról forgatott riportfilmje kapcsán adott interjút az Indexnek. A beszélgetésből többek között az is kiderült:
Amikor valamelyik tévésnek megszűnik a munkája, a fél ország elkezd érte aggódni, a másik fele meg rögtön elküldi a francba. Amikor eljöttem a TV2-től, a bulvársajtó milliós fizetésről cikkezett, pedig ez elég messze van a valóságtól, havi 300 000 forint körül kaptam. Szerencsére nem ebből élek. Ezen a héten is egy biztosítótársaságnak tartok motivációs tréninget, a partnereim között vannak más biztosítók, bankok, egyéb cégek. Ezeken kívül tartok nyilvános előadásokat is, telt ház előtt, melyekre a jegyeket elkapkodják. Emellett könyveket is írok, és forgatok is, és igyekszem egyfajta szinergiát megteremteni, azaz ami történet, az film; ami film, az könyv; ami könyv, az előadás. Nem élek nagy lábon, nem kell cseréppel befedni a luxuskabriómat, mert nincsen. Puritán, de kényelmes életet élek, és megteremtettem magamnak azt az anyagi biztonságot, hogy ha egy Trianon-filmet akarok forgatni, akkor megtehetem. Soha nem kaptam közpénzt, nem finanszíroztak közpénzből, hacsak a fizetésemet nem vesszük annak, amit a Magyar Televíziónál kaptam még 1991 és 1996 között
- válaszolt Tvrtko arra a kérdésre, miből is él valójában.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 15. 19:01

Pénzcentrum | 2026. január 15. 18:02

Agrárszektor | 2026. január 15. 19:29





