Somodi Maja Szegeden ismerkedett meg a gyorskorcsolyával, és néhány év alatt a hobbisportból junior-világbajnoki címig vitte.
A megszokott szöveges álláshirdetéseket és a munkaerő-toborzásban használt hagyományos eszközök már nem működnek, ha fiatal munkavállalókat keresnek a cégek. Új megoldásokra van szükség, amelyek alkalmazkodnak az Y és Z generációs munkavállalók médiafogyasztási és tájékozódási szokásaikhoz. Megtalálták az új toborzási módszert, mutatjuk, milyenek az új álláshirdetések.
A munkaerőhiány egyre nagyobb problémát okoz különböző szektorokban Magyarországon. A betölthetetlen álláshelyek pedig csak nőnek hazánkban, ráadásul 2015-ben a kivándorlás mértéke is korábban nem látott szintre ugrott: közel 33 ezren hagyták el az országot, a külföldön munkát vállalók 44 százaléka 30 év alatti - azaz nagyrészt a pályakezdő, fiatal munkaerő dönt határon túli karrier mellett. A KSH adatai szerint a versenyszférában 35 ezernél több az üres álláshelyek száma, ebből Budapesten közel 19 ezer pozíció nyitott, tehát bőven akad választási lehetősége a munkát keresőknek.
- mondta Lajkó Erika, a Bunge Zrt. HR vezetője a tegnapi HR Festen.
A Floriol és a Vénusz forgalmazója, a Bunge Zrt. hazánkban 540 főt foglalkoztat, a vállalat HR vezetője arról számolt be, hogy az utóbbi időszakban több olyan nyitott pályakezdő pozíciójuk volt, amelyre hosszú hónapokon át keresték a megfelelő munkaerőt.
"Három nyitott junior trader pozíció betöltésére kaptunk megbízást tavaly év elején: gabona, olajosmag illetve fehérjedarák kereskedelmi feladatainak ellátására. A hagyományos toborzási eszközök használatával majdnem egy éven át kutattuk a piacot azért, hogy megtaláljuk az elvárásainknak megfelelő pályakezdő munkatársainkat. Szerettünk volna olyan fiatalokat felvenni, akik magabiztosan beszélnek angolul, képesek gyorsan tanulni, valamint proaktív személyiséggel rendelkeznek. És persze azt se bántuk volna, ha némiképp érdeklődnék az agrár világ iránt. Alapvetően a munkakör célja az, hogy olyan Tradereket neveljünk ki, akik képesek önállóan árazni agrár termékeket és a kereskedelmi feladatok is ellátni"- vette át a szót Lipcsei Kornélia, a Bunge Zrt. HR Business Partnere.
A cég márka, a pozíció termék
Egyetlen ilyen pozíció betöltésével 150 munkaórát töltöttek, a megbízott tanácsadó irodák mindösszesen 17 jelöltet tudtak bemutatni, az álláshirdetésekre egy év alatt 200 önéletrajz érkezett, de nem találták azt az Y generációs pályakezdőket, akit alkalmazásba vettek volna. Idén januárra világossá vált számukra, hogy az összes klasszikus toborzási eszköz használatát kimerítettük, de nem jártak sikerrel.
"Ekkor újragondoltuk a kérdést, és megfogalmazódott bennünk a megoldás: ahhoz, hogy ezt a korosztályt elérjük üzeneteinkkel, nem csak a megfelelő hívószavakkal kell dolgoznunk, hanem figyelembe kell vennünk a generáció megváltozott tartalomfogyasztási szokásait is. Fontos felismerés volt az is, hogy a keresleti piacon a munkáltató márkává válik, a pozíció pedig termékké. Így született meg a toborzó videó ötlete" - egészítette ki a Bunge Zrt. HR vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Az ügynökségünknél felhalmozott tapasztalatokból és kutatási adatokból tudtuk, hogy a pályakezdő fiatalok eléréséhez új, személyesebb toborzási eszközt kell keresnünk. Tisztában voltunk vele, hogy őket leghatékonyabban a közösségi térben tudjuk elérni, és a videó erre a legalkalmasabb eszköz.
- vette át a szót Tőzsér Máté, az Isobar Budapest Content Marketing Producere. Hozzátette, a sikerhez szükséges volt egy átfogó média tervre, a megfelelő kommunikációs platformok kiválasztására is: a két fő média csatornájuk a YouTube és a Facebook volt, de együttműködtek tizenhat felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatával is a videó terjesztésében.
"Egyértelműen látható, hogy az Y, majd pedig a Z generáció esetében hatványozottan fontos, hogy kövessük a kommunikáció fejlődését. Ők ugyanis már az okostelefonok digitális világában szocializálódtak, így ezen a felületen kell a megfelelő időben, és megfelelő mondandóval eljuttatnunk az üzenetünket ahhoz, hogy azok célba érjenek. Az adott munkahelyeket pedig az ő ízlésüknek megfelelően kell vonzóvá tennünk, hiszen nem csak a tájékozódási attitűdök változnak, hanem a munkahelyekkel szemben támasztott elvárások is" - zárta gondolatait Lajkó Erika.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







