Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
A fizetések mértékével és az emelések ütemével sem elégedettek a magyar dolgozók. Legkevésbé a fizikai munkások, az oktatásban, illetve az egészségügyben dolgozók.
Ötből négyen a fizetések emelkedésének ütemét is nagyon lassúnak találják. Leginkább az 50 év felettiek (78%), illetve az általános iskolai végzettséggel rendelkezők (86%) gyorsítanának ezen. Az egészségügyben dolgozók 61 százaléka szerint túl alacsony a fizetésük és 74 százalékuk az emelések ütemét is lassúnak találja. Az oktatásban is hasonlóak az értékek, a fizetéssel 61 százalék, az emelések gyakoriságával pedig 77 százalék nincs kibékülve. A szakmunkáknál is rendkívül magas az elégedetlenség - derül ki a profession.hu országos felméréséből.
A jelenlegi fizetésével a kutatásban megkérdezett 1000 válaszadó alig harmada, 27 százalék elégedett - ez az arány egyedül a fiatalok, a diplomások, és a vezető beosztásúak körében magasabb. Az 50-59 év közöttiek 65 százaléka és a szakmunkás végzettségűek 72 százaléka határozottan úgy véli, hogy magasabb bérezést indokolna a munkakörük.
Több helyen szeretnének anyagi ösztönzőket
Minden harmadik munkavállaló olyan helyen dolgozik, ahol működik teljesítményértékelő rendszer. A válaszadók 23 százalékának felettese ad visszajelzést, 38 százalék viszont semmilyen visszajelzést nem kap főnökétől. A pénzbeli méltatást sokan keveslik: csak minden ötödik válaszadó véli úgy, hogy kellő anyagi elismerésben részesül. Az egészségügyben és az oktatásban dolgozók hiányolják leginkább az elismerés anyagi formáját.
A megkérdezettek fele kért már korábban fizetésemelést: 28 százalék többször is, 21 százalék pedig eddig egy alkalommal. Legtöbben ilyenkor saját teljesítményük elismerésére hivatkoznak, és nem a piaci helyzetre, vagy a konkurencia ajánlatára utalva állnak felettesük elé. A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy a férfiak bátrabban kérik az emelést, a megkérdezetteknek több mint a fele lépett már korábban az ügyben, szemben a nők 43 százalékával.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A munkavállalók fele alaposan megtervezi, milyen érvekkel támassza alá igényét, 64 százalék személyesen vagy az interneten érdeklődik a piaci helyzetről. Amennyiben elutasítják kérésüket, több mint a felük elgondolkodik a munkahelyváltáson, 38 százalék pedig biztosan új állást keres.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







