Január 17-én Pécs a zene fővárosává válik: kilenc helyszínen, közel 200 produkcióval, ingyenes koncertekkel és nemzetközi fellépőkkel várja a fesztiválozókat a Made in Pécs.
Tegnap közösségi oldalán jelentette be Tóth Gabi, hogy nem lesz többé az X-faktor zsűri tagja. A zenei tehetségkutató műsor azonban nem fizetett rosszul, az énekesnő emiatt jelentős összegtől esik majd el.
Tóth Gabi tegnap a Facebookon jelentette be, hogy elbúcsúzik az RTL Klubon futó zenei tehetségkutató műsortól.
Nem kevés pénzről van szó
Tóth Gabi még 2013-ban csatlakozott az X-faktor zsűritagjaihoz, amiért sajtóértesülések szerint akkor 10 millió forintot zsebelhetett be. 2014-ben pedig már a hírek 15 millió forintról szóltak, vagyis tavalyi műsorét is hasonló összeget kaphatott.
Persze azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az adások szeptembertől- decemberig tartanak, ezért a mentorok ezt az összeget közel 4 hónap alatt keresik meg, de ez akkor is nagyon jó fizetésnek számít. A KSH adatai szerint ugyanis hazánkban jelenleg a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak: havonta 519 000 forint.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Illyés Tibor








