-5 °C Budapest

Adózók, figyelem! Fontos határidő közeleg

MTI
2017. március 12. 11:03

Eddig 437 ezren kérték az adóhatóságtól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét, erre még március 16-ig van lehetőségük az adózóknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Tállai András tájékoztatása szerint az adóbevallás-tervezetek adatai alapján a magánszemélyek több mint 80 százalékának nem lesz semmiféle teendője a bevallásával.

A tervezetet kérők közül 235 ezren SMS-ben, 80 ezren a NAV honlapján keresztüli elektronikus úton tették meg ezt, kevesebben választották az ügyfélszolgálatot, a postai levelet vagy a telefonálást.

Akinek van ügyfélkapuja, az egy kattintással éri el március 15-e után a bevallási tervezetét, akinek nincs, az vagy rászán öt percet és május 20-ig nyit egyet, vagy csütörtök éjfélig kéri az adóhivataltól a postázást - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy a magánszemélyek több mint 80 százalékának lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezetük valamennyi adatukat pontosan rögzíti, és a fizetési egyenlegük is nulla. Így ha nem kell kiegészíteniük a tervezetüket, akkor csak az 1 százalékos nyilatkozatokat kell kitölteniük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hivatal által elkészített tervezeteket azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan adataik vannak, amelyekről nem tud az adóhatóság. Ilyen lehet például a bérbeadásból származó jövedelem, vagy az első házas kedvezmény, amelyről a munkáltatónak nem nyilatkozott a hitvestárs

- mondta Tállai András.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a tervezetek adatai alapján a levont előlegeken felül 300 ezer magánszemélynek van adófizetési kötelezettsége. Ezt banki átutalással is rendezhetik, sőt kérhetnek részletfizetést is, ha a fizetendő adó nem több 200 ezer forintnál. Mintegy 222 ezer magánszemélynek jár vissza adó. A visszatérítendő vagy befizetendő adó összegéről mind az 520 ezer érintett adófizető április 30-ig értesítést kap.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?