-10 °C Budapest

Ma lejár a határidő: mit kell írni a NAV-nak küldött sms-be?

2017. március 16. 13:01

Csütörtökön kérhetjük idén utoljára az adóhatóságot, hogy az általuk elkészített adóbevallásunkat megküldjék nekünk postai úton. A küldeményt online, sms-ben és személyesen is kérhetjük.

Csütörtökön éjfélig kérhetik az adózók a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), hogy postán juttassa el hozzájuk a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezetet. Az adóhatóság idén mintegy 3,8 millió adózó számára készítette el az szja-bevallási tervezetet, amelyeket elektronikus formában megtekinthetnek és módosíthatnak az ügyfélkapuval rendelkezők. Amennyiben az adózó egyetért a tervezettel és május 22-ig nem módosítja, az automatikusan hivatalos bevallássá válik.

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők március 16-án éjfélig többféle módon is kérhetik, hogy az adóhivatal küldje el nekik az adóbevallási tervezetet, amelyet május 2-ig kapnak meg postán. A dokumentumok március 16. után is elérhetőek lesznek papíron, de akkor már az adóhatóság ügyfélszolgálatain, személyesen kell átvenni őket.

  • Az sms választása esetén a 06-70/717-7878 telefonszámon meg kell adni az adóazonosító jelet és a születési dátumot a következő formátum szerint.
  • Kérni lehet továbbá a tervezetet a NAV honlapjáról elérhető űrlapon, a "Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez" elnevezésű formanyomtatványon, levélben kötetlen formában, a NAV ügyfélszolgálatán személyesen vagy a NAV telefonos tájékoztató rendszerén keresztül.

Akik megkapták a tervezet papír alapú változatát és nem értenek egyet az abban feltüntetett adatokkal, önadózással május 22-ig tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek, ennek hiányában automatikusan a NAV által készített tervezet válik hivatalos adóbevallássá.

Fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet, akár elektronikusan, akár papír formában kapta meg, azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk (ilyen például a lakáskiadásból származó jövedelem vagy olyan családi kedvezmény, amelyről korábban nem nyilatkoztak).

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az adóhatóság május 2-ig az ügyfélkapusoknak elektronikus, a többieknek postai úton értesítést küld a visszatérítendő vagy befizetendő adóról. Az adót legfeljebb hat havi részletben is meg lehet fizetni, ha a fizetendő szja és egészségügyi hozzájárulás összege nem haladja meg a 200 ezer forintot.

Címlapkép: MTI / Mohai Balázs

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42