-2 °C Budapest

Tarlós: a BKV-nál közel hétmilliárdba kerül a béremelés

2017. április 26. 09:30

A főpolgármester kedden, az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, már a héten megszülethet a BKV-nál a bérmegállapodás. Arról is beszélt, hogy hamarosan találkozik Orbán Viktorral, a megbeszélésen szó lesz a közszolgálati béremelésről, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) tulajdonviszonyairól, valamint a közterület-felügyelet általános szerepéről is.


Tarlós István a műsorban elmondta, a BKV-nál közel hétmilliárdba kerül a béremelés, az ehhez szükséges forrást a fővárosi önkormányzat és a közlekedési társaság nagyjából fele-fele arányban biztosítja.

A főpolgármester arról is beszélt, hamarosan találkozik Orbán Viktorral. A megbeszélésen szó lesz a közszolgálati béremelésről, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) tulajdonviszonyairól, valamint a közterület-felügyelet általános szerepéről is.

Kifejtette, igazságtalannak tartja, hogy a direkt állami szektorban dolgozók megkapták állami forrásból a béremelést, míg a szűkített forrásokkal rendelkező önkormányzati cégek dolgozói, a köztisztviselők és közalkalmazottak nem, illetve csak olyan mértékben mint, ahogy ezt az önkormányzatok biztosítani tudták. Úgy fogalmazott, nem jó, ha vannak "első számú és második számú" köztisztviselők és közalkalmazottak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?