-5 °C Budapest

Fellélegezhetnek a bölcsődei dolgozók?

MTI
2017. július 12. 08:31

Jövőre több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, a hírekkel ellentétben pedig sem elvonásról, sem kevesebb forrásról nincs szó - közölte a humántárca a Magyar Hírlap megkeresésére.

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke a lap szerdai számában elmondta, szerinte a szociális ágazat számos területen forráshiánnyal küzd, az intézmények fenntartása, a tárgyi eszközhiány súlyos problémákat okoznak. Hozzátette, munkaerőhiány is van, a nyugdíjazott kollégák állásait zárolták, az ő helyükre nem vehetnek fel munkavállalókat.

A humántárca a lappal közölte, a kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa a szociális ágazatban dolgozókat, az ehhez szükséges forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is.

A magasabb iskolai végzettségűek és a régebben pályán lévők 9 milliárd forintból kapnak béremelést, az ágazati összevont pótlék pedig tizenötezer embert érint. A következő két évben további harminchárom százalékos emelés jön, így 2013-hoz képest 2018-ra hatvankét százalékkal nőnek a fizetések.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?