Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
A Jancsó-filmek hozta országos ismertséget Mucsi Zoltánnak, megkapta a szakma egyik legnagyobb elismerését a Jászai Mari-díjat, de papíron valójában nem a színészet a mestersége. Nemrég egy interjúban elárulta, szakmája szerint géplakatos.
A színművészeti főiskoláról háromszor utasították el a második forduló után, ezt követően többször nem jelentkezett. A szolnoki színházhoz került, ott tanulta meg a színészmesterséget, és a társulat tagja volt 15 éven keresztül. Az igazán nagy szerepeit pedig csak ezután kapta.
Nagy színészi ambíciói azonban még nem voltak, amikor eljött otthonról.
- mondta a színész a Hot! magazinnak. Később hírlapkézbesítőként dolgozott, és amellett a Kőolajipari Vállalat Kőtövis nevű amatőr színjátszó társulatában játszott.
Ennyit keresne géplakatosként
Szegényebb lenne a magyar művészeti élet, ha az épp ma 60 esztendős színész megreked az eredeti szakmájában. Ennek ellenére azért mégis megnéztük, hogy mennyit keresne a pont ma 60 esztendős Mucsi Zoltán, ha géplakatosként dolgozna. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálta legfrissebb adatai szerint a lakatosok bruttó 222 111 forintot keresnek. Ez a fizetés bőven az átlagfizetés alatt van, idén júniusban ugyanis ez az összeg 297 300 forint volt, ami egy év alatt 14,4 százalékos növekedést jelent. Ez a közel 300 ezres kereset viszont a bruttó, valójában 197 700 forintot kapott kézhez az, aki az átlagot keresi.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Arról nincs információ, hogy színészként mennyit keres Mucsi Zoltán, de valószínű, hogy anyagi szempontból sem bánja, hogy a színészet mellett döntött.
Címlapkép: MTI
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







