-1 °C Budapest

Újabb multi retteghet? Másik áruházat vett célba a Tescós sztrájkvezér

2017. október 17. 08:30

A szakszervezet képviselői igyekeznek mindenhol megjelenni, és megvizsgálni a lehetőségeket, a cégek óvatosak, a legtöbben még nem tudják, miből gazdálkodják ki a béremeléseket - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a keddi Magyar Nemzetben.

Sáling szerint a legfontosabb, hogy ha emelkedik a szakmunkás-bérminimum - a bolti dolgozók 80 százaléka dolgozik ennyiért -, akkor ehhez arányosítani kell a többiek fizetését. Hozzátette: elképzelhető, hogy bizonyos tevékenységeket kiszerveznek majd. Megszüntethetik például a pékségeket, hátha külsős cégek olcsóbban végezhetik majd ezt a munkát.

A napokban vitáztak a Metróval, ahol igen feszült a helyzet, leginkább a létszámhiány miatt - emlékeztetett a szakszervezeti vezető. Hozzátette: ráadásul a középvezetők bérét nem sikerült megfelelően arányosítani a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum idei kötelező emelése óta. Két héten belül konkrétabb tájékoztatást kapnak, de jelenleg úgy néz ki, akár tiltakozásig is eljuthat az ügy - mondta Sáling József, aki szerint a legtöbb cégnél hasonló a gond, összetorlódtak a bérek és óriási a létszámhiány.

A Tescónál lezárták a sztrájkot, megszűntek a sztrájkbizottságok, de egy komoly bértárgyalás még hátravan idén. Szinte minden multinál és diszkontnál bejelentkeztek bértárgyalásra, ennek nyomán az Auchan már előre hozta a kötelező béremelést - olvasható a lapban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 07:07