Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a tervezett életpályamodell bevezetésével - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, az életpályamodell bevezetéséről szóló, a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés társszerzője az MTI-nek.
Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a tervezett életpályamodell bevezetésével - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. A béremelés 7-800 országgyűlési dolgozót érint, átlagos mértéke 45 százalék lesz. Gulyás szerint az alacsonyabb keresetűeknél nő majd legnagyobb mértékben, akár 70 százalékkal is az illetmény.
A frakcióvezető azzal indokolta a javaslatot, hogy a járásokban és a kormányhivatalokban már megtörtént az életpályamodell bevezetése és ez most az Országgyűlésben dolgozóknál is különösen indokolt, mivel 2008-óta nem változott az alapilletmény összege, miközben a piacon jelentős bérnövekedés volt az elmúlt 9 évben. Azért is szükséges az alapbér emelése az országgyűlési köztisztviselőknél, hogy magasan képzett, és a legjobb színvonalú munkaerő tudja segíteni az Országgyűlés munkáját - mondta Gulyás.
A törvényjavaslatot Gulyás Gergely, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke terjesztette a parlament elé.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







