A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és több ágazat várakozásait mutatja.
A statisztikai hivatal szerint legrosszabbul még mindig a vendéglátóiparban dolgozók keresnek, éppen ezért, akinek tényleg kell ember, az mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet. Például olyan hirdetést ad fel, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A fiatalok körében kedvelt, Frici papa étterem (kifőzde) 400 ezres fizetéssel csábít felszolgálókat.
A nettó átlagkereset a legfrissebb adatok szerint 242 600 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve pedig 250 100 forint volt. A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (672 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (236 300 forint).
Érthető tehát, hogy nem vonzó ez a terület, egyre kétségbeesettebben keresnek az éttermek szakácsot, pincért, méghozzá az átlagos bérnél jóval magasabb keresetért. A 6. kerületi legendás, fiatalok körében kedvelt étterem (kifőzde), a Frici papa például
Persze bruttó összegről van szó, mégis kiemelkedik a fent említett 236 300 forintos vendéglátói átlagból.
Jön a garantált fizu
A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig - számolt be korábban a Pénzcentrum is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ágazat szereplői belátták, hogy hosszú távú megoldásra van szükség, amely ezen a pályán tartja, sőt várhatóan más területekről is a turizmusba vonzza a dolgozókat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







