Kétszámjegyű emelkedés a bérezésben: ennyivel kaptunk többet az év végén

MTI
2020. január 6. 12:31

Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az októberi 2,9 százalékos inflációval számolva az októberi reálkeresetek 8,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A vállalkozásoknál 11,5 százalékkal 378 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek tavaly októberre, a költségvetési szektorban - közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,7 százalékos növekedéssel 374 ezer forint volt a bruttó átlagkereset. 

A feldolgozóiparban 12,4, az építőiparban 12,7 százalékos volt az átlagkeresetek éves emelkedése, ezzel 338 ezer 600, illetve 291 ezer forintot ért el. A pénzügyi, biztosítási szektorban 12,9 százalékos emelkedéssel 662 ezer forint közelébe emelkedtek a bruttó keresetek, az idegenforgalomban (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás) 239 ezer forint volt az átlagkereset, 11,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén alkalmazottak keresete 17,0 százalékkal nőtt egy év alatt és 444 ezer 600 forint volt, a humán egészségügyben 365 ezer 600 forint volt az októberi átlag, 10,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg az oktatásban 4,4 százalékos bruttó béremelkedést mért a KSH, amivel átlépte a 333 ezer forintot.

A múlt év első tíz hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 360 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 370 500 forintot ért el, ami 10,9, illetve 10,0 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?