0 °C Budapest

Álláskeresők tömegei jelentek meg: egy hirdetésre 40 százalékkal jelentkeznek többen

2020. november 10. 11:32

A koronavírus-járvány, és a tavaszi kijárási korlátozások hatására teljesen átalakult Magyarország álláspiaca. Míg korábban a legtöbb iparágban a túlkereslet volt a jellemző, a válság hatására a piac túlkínálatra váltott. A tendencia jól megfigyelhető az egyik hazai állásportálon regisztrált jelentkezésszámok változásában: a meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban.

Az álláspiac dinamikájának megváltozása jó lehetőséget kínál a hazai vállalatok számára a 2021-es bővülésre - vallja Martis István, a Profession.hu ügyvezetője. Az állásportál emiatt munkatársainak teljes létszámát több mint 15 százalékkal növeli az elkövetkező hónapokban.

A portálonmeghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban.Érdemes tehát a járvány utáni újjáépítést tervező vállalatoknak már most bővülésben gondolkozni. Az aktív munkakeresők tömeges megjelenésével a cégek ugyanis jobb pozícióba kerültek, hiszen jobban tudnak válogatni a jelöltek között, így olyan értékes munkaerőket is új munkatársaik között köszönthetnek, akik korábban teljesen elérhetetlenek voltak a toborzók számára.

Az állásportál közleményében az áll, hogy ennek okán már az elkövetkező hónapokban több mint 15 százalékkal növelik kollégáik létszámát. "Ha mi jól végezzük a dolgunkat, akkor emberek munkához jutnak. Pályakezdők megtalálják az első munkahelyüket, mások jobb állást kapnak, izgalmasabb feladatokkal vagy jobb bérezéssel.

Munkanélküliek térhetnek vissza a munkaerőpiacra vagy éppen kismamák találhatnak részmunkaidős lehetőséget

- mondta el a döntés hátteréről Martis István, a cég ügyvezetője, aki azt is hozzátette: kiemeltem fontosnak tartották, hogy a jelen kihívásaira bővüléssel válaszoljanak, hogy még több cég és munkakereső egymásra találását segíthessék.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?