Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
A munkavállalók közel kétharmada béremeléssel kalkulál, 11 százalék az emelés mértékétől teszi függővé a maradást. A koronavírus-helyzet munkaadói kezelésével 55 százalék elégedett maradéktalanul.
A munkavállalók fizetési várakozásait és munkahelyváltási hajlandóságát mérte fel 2020. december 1-31. között a HR Portál - az online kérdőívet összesen 432-en töltötték ki. A válaszokból érezhető a koronavírusválság hatása. A kitöltők 47 százalékának nem emelkedett a fizetése a tavalyi évben: ebből 13,8 százaléknak csökkent, 33,2 százaléknak nem változott. 5 százalékos vagy afeletti béremelkedésről pedig alig minden harmadik válaszadó (30 százalék) számolt be. 5 százalék nyilatkozott arról, hogy elveszítette állását.
Csak a munkavállalók alig fele elégedett munkahelyével
A 2021-es fizetési várakozásoknál már óvatos optimizmus látszik: 30,8 százalék szerint nem változik a bére, 6,1 százalék szerint csökkenni fog. A többiek (64 százalék) béremeléssel kalkulálnak, ebből 32,7 százalék 5 százalék vagy annál magasabb bérnövekménnyel.
Tervez-e 2021-ben munkahelyváltást? - szól a harmadik kérdés. Itt 47,5 százalék válaszolta azt, hogy nem, mert jól érzi magát a munkahelyén. 17 százalék aktívan keres állást, míg 23,9 százalék szeretne váltani, de még nem kezdett el aktívan állást keresni.
A dolgozók ötöde úgy váltana, hogy nem kérne magasabb fizetést
Mennyi lenne az a százalék, amiért már új munkahelyen folytatná? Itt közel minden második válaszadó (46,7%) a több mint 20 százalék opciót jelölte meg. Érdekesség, hogy 5,8 százalék annyira elégedetlen mostani munkahelyével, hogy kevesebb pénzért is jönne, míg
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kérdőív készítői megkérdezték azt is, miként kezeli a munkaadó dolgozói szemmel a covidhelyzetet. Itt13 százalék várna több egészségmegőrző intézkedést, 11,8 százalék a kommunikációval elégedetlen. Csak 6 százalék mondta azt, hogy túl sok és túl szigorú intézkedések vannak érvényben munkaadójánál.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







