Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Még mindig kevesebb az eladó, mint a járvány előtt, úgy ötezer fővel a nagyobb boltokban. A ruhás butikok, turkálók gödörben, viszont a kínai, vietnami vegyesboltok és a webáruházak több eladót foglalkoztatnak - közölte a blokkk.com.
A nagyobb (legalább öt fős) kereskedelmi vállalkozások boltjaiban ötezerrel kevesebb eladó (fizikai dolgozó, eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros) dolgozik, mint a járvány előtt. Még az élelmiszeres boltokban is kisebb a létszám, pedig itt a piac nem esett, hanem már nőtt, nem is keveset. Igaz, közben küszködnek az eladóhiánnyal, hiszen a vendéglátók sokakat visszaszippantottak.
A különféle iparcikkes boltokban sem dolgoznak annyian, mint a járvány előtt. A létszámot tekintve a legsanyarúbb a ruházati butikok sorsa, hiszen itt 30%-kal csökkent a létszám a járvány előtti szinthez képest. Ezt látni a bezárt boltok üres kirakatain keresztül is. A vegyes iparcikk boltokban emelkedett a létszám, a blokkk feltételezése szerint a kínai, vietnami vegyesboltok térhódításával is összefüggésben.
A webáruházak létszámnövekedése sem véletlen, hiszen a webpiac tetemes megugrásához azért több munkáskéz is kell, a kiszállításokról nem is beszélve (ahol azért vegyes a foglalkoztatotti kép, mivel van áruház, aki a saját, más pedig egy futárszolgálattal szállíttatja ki a megrendelt portékát. Az ázsiai vegyesboltok és a webáruházak nélkül pedig húzósabb az eladók létszámcsökkenése.
Összességében pedig kevesebb a bolt, ez a legfontosabb oka a létszámcsökkenésnek az eladók körében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







