Az iratok szerint Epstein többször is Budapesten járhatott, és sürgősen meg akart válni egy Király utcai lakástól.
A buszvezetők is sztrájkra készülhetnek Budapesten: ezeket a járatokat érintené a munkabeszüntetés
A kukások után a buszosok is sztrájkra készülnek: november közepén állítólag egy forgalmas hétfői vagy pénteki napra tervezik a munkabeszüntetést.
Sztrájkolnának Budapesten a BKK-val szerződésben álló ArrivaBus Kft. alkalmazottai, akik kifogásolják az alacsony béreket, és a menetrendek kiigazítását is követelik – juttatta el a Blikknek levelét az egyik járművezető, aki szerint a demonstrációra novemberben kerülhet sor, ha a követeléseiket nem teljesítik.
A munkabeszüntetés a levélíró szerint összesen három budapesti telephelyen zajlana: a XI. kerületi Andor, a XV. kerületi Bogáncs és a XXI. kerületi Szállító utcain. Számításaik szerint nagyjából 300 buszjáratot érintene a munkabeszüntetés, ennyivel kevesebb busz nem indulna.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







