A magyar kiskereskedelem több fronton küzd a bizonytalan szabályozási környezettel, a visszafogott fogyasztói hangulattal és a szűkülő árrésekkel.
Hivatalos! 10 százalékkal nőnek a pedagógusbérek akkor is, ha nem küld pénzt az Európai Unió
A Magyar Közlönyben (2022./208.) tegnap megjelent rendeletben a kormány rögzítette, hogy amíg nem kapja meg Magyarország a neki járó forrásokat, addig 10 százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány a nemzeti költségvetés terhére a mostani szankciós válságban. A további tervezett béremelés tehát már a Magyarországnak járó uniós források érkezésétől függ - olvasható a Belügyminisztérium közleményében. A friss rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.
A tárca azt írta: ahogy Magyarország megkapja a hazánknak járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelés következhet, ezért is fontos, hogy hamarosan megszülethetnek a hazánkat illető uniós forrásokról szóló megállapodások. A kormány terve, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát. Amennyiben megérkeznek az uniós források, a mostani bérhez képest 2023-ban a mostani 10 százalékos béremelés helyett 21 százalékos, 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet az emelés mértéke. Hozzátették: a mostani 10 százalékos béremelés 143 146 iskolai és óvodai pedagógust érint, és az emelésre a kormány 67,6 milliárd forintot biztosít.
A közlönyben megjelent szöveg szerint pontosabban a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye nő 20-ról 32 százalékra január 1-től. Ez az ágazati szakmai pótléknövelés 10%-ot jelent.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







