Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
A kormány ma közzéteszi a Magyar Közlönyben a januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop részletszabályait, amelyek alapján az MVM azonnal megkezdi a 30 százalékos gázkedvezmény jóváírását, az ügyfelek pedig április végéig dönthetnek úgy, hogy inkább villamosenergia-fogyasztásukra kérik a támogatást.
Az energiaminisztériumban tartott sajtótájékoztatón Czepek Gábor miniszterhelyettes bejelentette, hogy február 3-án jelenik meg a Magyar Közlönyben a januári rendkívüli hidegre válaszul bevezetett rezsistop részletszabályait tartalmazó kormányrendelet. A 30 százalékos mennyiségi kedvezmény automatikusan érvényesül a gázfogyasztásnál azoknál az ügyfeleknél, akik havonta diktálják a mérőállást. Az MVM a rendelet megjelenése után haladéktalanul alkalmazza az új szabályokat a kiküldött számlákon.
Villany esetében április 30-ig nyilatkozhatnak az MVM felé, ha a kedvezményt nem a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni. Azoknak az ügyfeleknek, akiknél több villamos mérőóra működik – például normál, H-tarifás vagy éjszakai áramhoz kapcsolódó mérő –, azt is meg kell jelölniük, melyik mérőre kérik a támogatást.
Az MVM és a távhőszolgáltatók legkésőbb február 20-ig tájékoztató levelet küldenek ügyfeleiknek, és február során elérhetővé válik a villamosenergia-kedvezmény igénybevételéhez szükséges nyilatkozat is.
Romhányi Róbert, az MVM Next vezérigazgatója elmondta, hogy a kedvezmény számlajóváírás formájában jelenik meg. Azoknál az ügyfeleknél, akiknél évente egyszer történik a mérőleolvasás, a januári többletfogyasztás az elfogyasztott mennyiségben fog látszani.
Az érintettek azonban módosíthatják a várható éves fogyasztásukat, és ez alapján állítják ki számukra a havi részszámlákat.
Czepek Gábor a HVG kérdésére úgy fogalmazott: "A fával, szénnel, palackos gázzal stb. fűtők azért nem részesülnek a januári kedvezményből, mert a kormány csak erősen szabályozott, átlátható területeken képes könnyen beavatkozni." Hozzátette: mivel ezek a háztartások is használnak villamos energiát, végső soron gyakorlatilag minden otthon részesül valamilyen formában a támogatásból.
A távhőszolgáltatás területén 98 szolgáltató működik, többségük önkormányzati tulajdonban. Számukra az állam biztosítja a szükséges forrást a 30 százalékos árkedvezmény nyújtásához. A távhő esetében nincs rezsihatár, ezért ebben a szektorban a támogatás árkedvezmény formájában valósul meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gázfogyasztók megoszlásáról szólva Czepek Gábor közölte: 3 millió fogyasztó marad a rezsihatár alatt, összesen mintegy 2,5 milliárd köbméter éves fogyasztással. A határ felett 290 ezer ügyfél található, körülbelül 600 millió köbméter felhasználással. A számlázási módok szerint 600 ezren havonta diktálnak, 1,8 millió ügyfél egyenletes részszámlázást választott, 450 ezren pedig jelleggörbe szerinti elszámolás alapján fizetnek. További mintegy 400 ezer tűzhelyátalányos fogyasztó van, akik kizárólag főzésre használják a gázt – rájuk nem terjed ki a kedvezmény.
A villamosenergia-szolgáltatásban 5,2 millió ügyfél érintett. Közülük a többség egyenletes részszámlázással fizet, míg 1,7 millió fogyasztó havonta diktálja a mérőállást. A rezsihatár alatt 3,9 millió ügyfél összesen mintegy 6 milliárd kilowattóra villamos energiát fogyaszt, a határ felett pedig 1,3 millió fogyasztó található.
A havi diktálással fizető ügyfelek a következő számlájukon kapják meg a 30 százalékos mennyiségi kedvezményt jóváírásként. Ha alacsony fogyasztás miatt egy adott hónapban nem tudják teljes egészében érvényesíteni a kedvezményt, a fennmaradó összeget továbbvihetik a következő időszakokra. A részszámlások esetében a szolgáltató kiszámítja a várható januári fogyasztást, és ahhoz viszonyítva alkalmazza a kedvezményt. Az előre fizetős mérővel rendelkező ügyfelek személyesen kereshetik fel az MVM ügyfélszolgálatát, ahol 7 ezer forint jóváírásban részesülnek.
Az intézkedés mintegy 50 milliárd forintos költségének jelentős részét a kormány az energiacégektől, a Robin Hood-adó alanyaitól tervezi beszedni. A hálózatüzemeltetőket ugyanakkor mentesítik a pluszterhek alól, mivel a kormány célja a hálózati csatlakozások felgyorsítása.
Czepek Gábor kiemelte, hogy a kabinet vis maior helyzetnek tekinti a januári rendkívüli hideget, ugyanakkor a rezsirendszert összességében megfelelőnek és működőképesnek tartja, ezért azon nem tervez változtatni. A miniszterhelyettes szerint a 30 százalékos kedvezmény mértéke pontosan tükrözi a januári többletfogyasztást; ezt az arányt a szolgáltatók és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján állapították meg.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







