0 °C Budapest
Vidám HR menedzser kézfogás női jelölttel állásinterjún. Üzleti megállapodás, munkavállaló, karrier koncepció.

Rémes hírt kap rengeteg magyar dolgozó: ezzel nehéz lesz megbírkózniuk, nagyon fájni fog

2024. november 12. 22:01

Karrierváltás történhet kényszerből a megváltozott piaci vagy személyes körülmények miatt, azonban sok szakembert a kíváncsiság, a tanulási igény, vagy a megszokott, már rutinszerű munkavégzésből való kiszakadás iránti vágy vezérel, esetleg a szakmai kiégés miatt kezdene bele valami újba. A munkakeresők fele nem szűkíti a lehetőségeit arra az iparágra, amelyben éppen dolgozik vagy dolgozott legutoljára, hanem más területeken is érdeklődik az elérhető pozíciók iránt, közel harmaduk pedig kifejezetten más szektorban keresi új állását - olvasható a Profession közleményében.

A pályakezdők jellemzően azzal az elhatározással kezdenek bele karrierjükbe, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból a választott területen. A gyakorlatban azonban e kezdeti elképzelést gyakran karrierváltás szakítja félbe. A Profession.hu friss negyedéves reprezentatív kutatása rámutat, hogy az álláskeresők fele (49%) a saját ágazatán kívül elérhető pozíciók után is érdeklődik, harmada (32%) pedig pályát módosítana, ezért célzottan más szektor álláshirdetéseit böngészi1.

Nem egyszerű a karrierváltás

Alkalmazottként nem egyszerű meglépni a váltást. A nagy cégeknél, multinacionális vállalatoknál több lehetőség nyílhat a házon belüli átképzésre és egy új munkakör megpályázására a munkáltató támogatásával, azonban a munkahelyváltással egyidőben a karrierváltás akadályokba ütközhet. „Számos pozícióra már kész szakembereket keresnek, akik azonos területről, azonos iparági ismeretekkel, friss gyakorlati tudással érkeznek és a beléptetést követően egyből munkára készek, így nincs szükség a betanításukra. Pozíció- és személyfüggő is, de hozzávetőlegesen egy évre van szükség ahhoz, hogy egy új kolléga a több éve ott dolgozó társaihoz hasonlóan, teljesen önállóan tudjon dolgozni” – magyarázza Szigeti Nikoletta, a Profession Services üzletágvezetője.

A hosszabb ideig tartó betanítás és átképzés megspórolását indukálja a jelenleg legfiatalabb munkavállalók piacra lépése is, akik rövidebb periódusokat töltenek egy adott munkahelyen, mint az előttük lévő generációk képviselői – mutat rá a portál korábbi felmérése. A mostani pályakezdők esetében minden ötödik válaszadó nyilatkozta, hogy nem tervez a mostani munkáltatójánál 10+ évig maradni. A Z generációs munkavállalók 18%-a mostanra már a negyedik munkahelyváltásán is túl van; (összehasonlításképpen: a náluk sokkal régebb óta dolgozó X generációs válaszadók 10%-a az első, további 10%-a pedig második munkahelyén dolgozik még mindig).

A munkáltatók viszont szeretnék a leghatékonyabb munkaerőt megszerezni, akik betanulás helyett ezt a rövidebb időt a cég számára hasznos munkával töltik, ez pedig tovább szűkíti az átképzés támogatottságát vállalati oldalról.

Biztosan kész szakemberekre van szükség?

Érdemes azonban megfontolni, hogy biztosan megéri-e a toborzás és kiválasztás folyamatát mindössze azokra szűkíteni, akik a betöltendő pozícióhoz szigorúan meghatározott magasszintű szaktudással már rendelkeznek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezzel a stratégiával sok olyan ígéretes jelöltet veszít a cég, akiknek ugyan szükséges még a szakmai átképzés, de megvan bennük a motiváció, a fejlődésre és a gyors tanulásra való hajlandóság, jól illeszkednek a cég szellemiségéhez és a csapathoz. A képesség alapú toborzás a hozzáállást, tanulási hajlandóságot, az attitűdöt, karizmát helyezi előtérbe a meglévő konkrét szakmai ismeretek helyett, amelyeket egy mentoring vagy alapos onboarding rendszerrel a belépés után pótolni lehet, támogatva az új kollégát ezek gyors elsajátításában

– tanácsolja Szigeti Nikoletta.

A motiváltság és tanulási hajlandóság, az új ismeretek iránti igény fontos tényezők egy optimális jelöltnél. Ha kizárólag olyan kollégát keres a cég, aki azonos iparágból, pozícióból érkezik, valószínűsíthetően olyanokkal találkozik, akik a magasabb bér miatt váltanak, és a mindennapi munkájukban, feladataikban sok évnyi tapasztalattal a hátuk mögött már nem feltétlenül lelik örömüket, így az új munkahely sem kecsegteti őket izgalmas kihívásokkal. Azonban egy rátermett, tehetséges pályaváltó esélyt kap az új terület kipróbálása, rövid távon ugyan nem ő lesz a leghatékonyabb, de hosszú távon motiválja a kíváncsiság, az új szakma elsajátítása, amely jó teljesítményre sarkallja.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
A
1 éve
Ez lenne a rémes hír?! Aki ezt a címet adta a cikknek az egy CSALÓ! Borzalmasan leesett a Pénzcentrum színvonala. A kattintásvadászat a tetőfokára hágott! Szégyeljék magukat! Nem fogják a cikkeiket normális emberek olvasni.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 3. 15:28