Vége a bizonytalanságnak Szarvason! 16 éve húzódó problémát oldottak meg: a Szarvasi Vízi Színház körüli földterület immár teljes egészében az önkormányzat tulajdonába került.
Megunták a siralmas fizetést, hatalmas sztrájkba kezdenek ezek a dolgozók: ezt sok helyen megérzik
Több ezer önkormányzati köztisztviselő kezd sztrájkba szerdán országszerte a béremelés érdekében, miután 2008 óta változatlan az illetményalap, ami miatt sokan mindössze nettó 230-280 ezer forintos fizetést kapnak - mondta el a HVG-nek Boros Péterné, szakszervezeti vezető.
Szerdán reggeltől húsz helyszínen, köztük a főváros több kerületében, a Főpolgármesteri Hivatalban és számos vidéki településen sztrájkolnak az önkormányzati köztisztviselők - jelentette be Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a HVG-nek. A munkabeszüntetésben részt vesznek többek között anyakönyvvezetők, pénzügyesek, adóigazgatási és hagyatéki ügyintézők is.
A dolgozók fő követelése, hogy a 2008 óta változatlan, jelenleg 36 800 forintos illetményalapot legalább 80 ezer forintra emeljék. A szakszervezet szerint a köztisztviselők fizetése gyakran alig éri el a nettó 230-280 ezer forintot.
A sztrájk előkészítése során már korábban konfliktus alakult ki, mivel a főispánok kormányzati utasításra bojkottálták a szakszervezet által kezdeményezett sztrájktárgyalásokat, ami miatt az MKKSZ pert indított. A legtöbb helyszínen egész napos lesz a munkabeszüntetés, de például a Főpolgármesteri Hivatalban csak két órán keresztül tart majd az akció.
A szakszervezeti vezető szerint már elértek egy részeredményt: a kormány nemrég bejelentette, hogy két lépésben, kétszer 15 százalékkal emelik a tízezer főnél kisebb településeken dolgozó önkormányzati köztisztviselők fizetését. Ez a mintegy 29 ezer önkormányzati köztisztviselő 40 százalékát érinti, az ő béremelésüket az állam finanszírozza. A nagyobb településeken dolgozó köztisztviselők (az érintettek 60 százaléka) esetében azonban nem biztosít forrást az állam a béremelésre.
Boros Péterné hangsúlyozta, hogy a szerdai akció csak a kezdet, a tervek szerint később a kormánytisztviselők is hasonló módon lépnek fel az alacsony fizetések ellen. Esetükben még nem született jogerős bírósági döntés a sztrájk legális megtartásához szükséges beadványról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakszervezetek sérelmezték, hogy a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nem volt hajlandó egyeztetni velük. A tárca válaszában azt közölte, hogy véleményük szerint a szakszervezet félretájékoztatta a dolgozókat, és szakmai célok helyett politikai célok vezérlik.
Címlapfotó:Tóth Zsombor, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







