Nyugdíjáról vallott Komár László, a magyar rock n' roll koronázatlan királya. Az énekes elmondása szerint, ha nem lennének az őt illető jogdíjak, havi apanázsából aligha tudna megélni.
"A nyugdíjamból, és a jogdíjakból élek" - mondta el az Index.hu által készített "Hát a Cinit azt lebólintottam" című videóban Komár László. Az énekesnek járó havi juttatás nem túl sok, melyet a "Pesti Gigolo" néven is elhíresült művész így kommentált: "38 700, vagy 37 800 - mit tudom én".

Természetesen nem kell kutyakajára fanyalodnia a hírességnek - mint néhány somogyi kisnyugdíjasnak - hiszen számait a mai napig játsszák szerte az országban. "A mai napig sokat játsszák a számaimat, főként vendéglőkben - de még a Temetkezési Vállalattól is kaptam jogdíjat, mert olykor temetéseken is felcsendül egy-egy dalom" - mondta el Komár László.
Korábban:"Nyugdíjmizéria: ki örülhet jövőre az új szabályoknak?"
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







