Kiderült: ennyit keres havonta Liptai Claudia

Pénzcentrum
2014. szeptember 6. 10:01

Óriási a különbség Liptai Claudia és mostani párja keresete között. Mindketten színészek, de Liptai milliós nagyságrendű fizetést visz haza, míg párja Horváth Ákos - aki egy vidéki színháznál dolgozik - alig keres meg százezer forintot. Bár ebben a helyzetben a női fél keres többet, Magyarországon és Európában egyébként ez nagyon ritka.

A lap találgatásai szerint először Horváth Andrást fogja zavarni, hogy az új kedvese sokkal többet keres, mint ő. Hiszen nem is csak hogy tízszer annyit visz haza Liptai, mint színész párja, hanem akár jóval többet is. Számos tévéműsorban, reklámokban látható, és más felkéréseknek is szívesen eleget tesz, aminek eredményeként egy millió forintot is hazavihet havonta - írja a Bors.

Egyedülálló eset

Pedig általában nem a pár női tagja visz haza többet. A legfrissebb adatok szerint 2013-ban

a férfiak bruttó átlagfizetése 220 000 forint volt, míg a nőké 173 400 forint,

vagyis Magyarországon a nők átlagosan 21 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál, ez a különbség pedig évek óta nem változik - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu internetes bérfelmérés legújabb kutatásából.

A kutatási összefoglaló szerint az európai átlag a férfiak és a nők közötti fizetési különbségek tekintetében 16 százalék. Magyarországon 2011 óta a nők minden évben átlagosan 21 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál, bár az azt megelőző években ez az érték még 23 százalék volt.

Minél magasabb pozícióban dolgozik egy nő, annál nagyobb lemaradásra számíthat a fizetésében a férfiakkal szemben.

A legnagyobb differencia a felsővezetők között mutatkozott, ahol a nők átlagosan 26 százalékkal kerestek kevesebbet férfi kollégáiknál, a középvezetőknél pedig 18 százalékos a lemaradás.

A diplomás, de nem vezetői munkakörben dolgozó munkavállalók esetében 16 százalék a bérszakadék, az adminisztratív munkakörök esetében pedig 12 százalék. Nagy az ugrás a szakképzett munkaerő és a szolgáltatási szféra esetében, ahol 19 százalék a nők bérlemaradása. A legkisebb különbség a segédmunkások esetében mutatkozott: itt a nők mindössze 5 százalékkal kerestek kevesebbet - közölte a Workania.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A munkaterületeket vizsgálva több mint 30 százalékos, így

a legmagasabb különbség a telekommunikáció valamint az értékesítés és kereskedelem területén tapasztalható.

Húsz százalék feletti a bérszakadék a gyártás, a bankügy és a jog kategóriájában, 18 százalék a közgazdaság és pénzügyek területén.

Minimális különbség - szinte azonos bérszint - mutatkozott az ügyféltámogatás valamint a marketing, reklám, PR kategórián belül. Sőt, vannak olyan területek,

ahol a nők keresnek jobban:

az ingatlanok és építőipar, az adminisztráció, valamint a művészet és kultúra jobban fizeti a "gyengébbik nemet".

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?