A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
A megváltozott munkaerőpiaci helyzetnek betudhatóan elkezdték feltölteni a már régóta meglévő szabad pozícióikat a hulladékgyűjtési és -szállítási közszolgáltató cégek - erről a trendről számolt be a Világgazdaság érdeklődésére az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) és a fővárosi FKF Nonprofit Zrt. (FKF) is.
Az FKF tájékoztatása szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni az elmúlt hetekben, amelyre hosszabb idő óta kerestek jelölteket: ilyen például a hulladékrakodó, a köztisztasági gépjárművezető, a köztisztasági takarító, a gépjárműszerelő és a lakatos.
Hozzátették, hogy egyelőre nem változott meg számottevően a fővárosi lakosság hulladéktermelési szokása, a keletkező hulladék mennyiségének nagyságrendjében és összetételében sincs eltérés a járvány kezdete óta. Az FKF és az alvállalkozói által - Budapestről és az agglomerációs településekről - elszállított hulladék mennyisége az első negyedévben körülbelül 139 ezer tonna volt, amely nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló adattal.
A közszolgáltatók napi jelentést küldenek az NHKV-nek. Ezekben eddig nem volt szó a hulladék begyűjtésével kapcsolatos problémáról. Az FKF-nél sem kellett módosítani a hulladékbegyűjtés rendjén. A lomtalanítást viszont egészségvédelmi okokból nemcsak Budapesten, hanem országosan leállították. Néhány hulladékudvart is bezártak, és a személyes ügyfélszolgálat is szünetel. Az NHKV szerint az ágazat a kritikus időszakban is jól teljesít. A közszolgáltatók intézkedési tervvel készültek fel a járványügyi korlátozásokra - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







