11 °C Budapest

Sokba kerül a nyugalom

Pénzcentrum
2006. március 29. 08:30

A hazai garantált alapok drágábbak bármelyik versenytársuknál, cserébe kevesebb velük a munka. A ténylegesen elszámolt hazai alapkezelői díjak csak az éves beszámolók alapján ismerhetők meg, ráadásul csak a rá következő évben: akkor jöhet a feketeleves.

A hazai garantált alapok drágábbak bármelyik versenytársuknál, cserébe kevesebb velük a munka. A ténylegesen elszámolt hazai alapkezelői díjak csak az éves beszámolók alapján ismerhetők meg, ráadásul csak a rá következő évben: akkor jöhet a feketeleves – írja mai számában a Világgazdaság.
Magyarországon bevett szokás, hogy az ügyfél nem tudhatja előre, hogy mennyi pénzt von le tőle az alapkezelő. A befektetési alapok tájékoztatóiban a tényleges összeg nem, csupán egy maximális éves díj szerepel. Ez az alap vagyonában meghatározott százalékos tétel az, amelyet bizonyos időközönként levesznek a befektetésből, ám mivel csak a plafont határozzák meg, az alapkezelő akár naponta változtathatja meg a díj mértékét.
Amennyiben mégis kíváncsiak vagyunk arra, hogy mennyibe is kerül nekünk egy ilyen alapba való befektetés, akkor várnunk kell a következő évben megjelenő éves jelentésre.
A szolgáltatók szerint ez az ügyfelek érdekeit szolgálja, hiszen a szerződésben szereplő díjnál végül kevesebbet kell fizetni. Az éppen aktuális alapkezelői díj azonban üzleti titok, erről semmit nem lehet megtudni.
Azonban, ha összehasonlítjuk az éves jelentéseket, érdekes kép tárul elénk. Miközben a nyílt végű alapok díjai az 1-2,5 százalékos éves költségkategóriában mozognak, addig az indulás után szinte munkaerő-ráfordítás nélkül üzemelő garantált alapok kezelői ennek akár a dupláját is felszámolják. Igaz, a díjak ezzel együtt a tájékoztatókban szereplő maximális elérhető érték alatt maradnak.

A garantált alapok költségeit az alapkezelők korábban az opció magas díjával magyarázták.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Bankmonitor  |  2026. március 19. 13:20
Életünk első lakását megvenni hatalmas mérföldkő - mégis, a boldog tervezgetés helyett sokszor a szo...
Holdblog  |  2026. március 19. 10:03
Az AI-t számtalan helyen lehetne használni, hogy olcsóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegye a városok...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34