13 °C Budapest

Az amerikaiak rájöttek a titok nyitjára - minden órában nyerhetsz

Pénzcentrum
2007. január 5. 15:00

Meglepően jó évet zártak a tengerentúli aukciós házak, legalábbis, ami az antik és luxus óra árveréseket illeti. Egy nemrégiben megrendezett aukción például a 396 kiállított darab nem kevesebb mint 7,2 millió dollárért vagyis 1,39 milliárd forintért kelt el.

A hagyományos befektetési formák alternatíváit kereső amerikaiak körében már régóta bevált módszer a luxus-, illetve az antik órába való befektetés. Azt azonban a kinti szakemberek is elismerik. hogy sokkal inkább egy passzióról, gyűjtési szenvedélyről van szó, amely szerencsés esetben jelentős bevételeket hozhat. Magyarországon egyelőre nincs példa ennek az alternatív lehetőségnek az alkalmazására, amely főként arra vezethető vissza, hogy az aukciós óraárak csupán kevesek számára teszik lehetővé a befektetés lehetőség kiaknázását.

Ezt a tényt igazolja az is, hogy a decemberben megrendezett amerikai aukción a legdrágább darab, egy Audemars Piguet, Genève karóra pontosan 372 400 dollárért (körülbelül 72,3 millió forintért) kelt el, s viszonylag átlagos darabokért is több tízezer dollárt hagytak ott a licit boldog nyertesei.

Az "óraláz" megindulását mutatja, hogy több időmérő is becsült értékének többszöröséért került új kezekbe, egy Rolex Submariner például az előirányzott ár hétszereséért 84 960 dollárért vagyis 16,5 millió forintért cserélt gazdát. A nemesfémek árnövekedése ezen a fronton is megnyilvánult, így szép summára számíthattak az arany, illetve ezüst órájukat értékesítők is.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02