Megvan a világ legdrágább könyve címet elnyerő kötet, amelyet több mint 39 milliárd forintért árusítanak. Kérdés, hogy vajon mi lehet benne, ami ennyit ér.
A könyv szerzője a nemzetközi szinten egyelőre ismeretlen Tomas Alexander Hartmann. Könyve nem csupán a nyomtatott német könyvek listájára került fel, hanem a világ legdrágább kötete is lett egyben.
A könyv "A feladat" címet viseli, s mindössze 13 oldal hosszúságú, ára azonban igencsak borsos, 39 milliárd forintért vár gazdájára. A világon mindössze egyetlen példánya lesz majd kapható. A nagy nyilvánosság előtt először a május és június között megrendezett los angelesi könykiállításon jelenik meg.
Hartmann, amellett, hogy a világ legdrágább könyvének szerzője, minden idők legnagyobb filozófusának tartja magát. Mikor arról faggatták, hogyan jutott eszébe, hogy ennyi pénzt kérjen el könyvéért, azt mondta, hogy a 13 oldal megírásához több mint 13 évre volt szüksége.
Hartmann nem aprózza el, ugyanis áprilisban mutatja majd be filozófiai verseskötetét is, melynek kiadását százas nagyságrendben limitálta, s darabját 1530 euróért (közel 400 ezer forintért) árulja. Azonban a szerző már most arról tett bejelentést, hogy elképzelhető, hogy árat emel a későbbiekben, sőt, ha valamilyen irodalmi díjban részesül, már csupán 1,53 millió euróért (400 millió forintért) lesz hajlandó eladni a verseskötetet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Aki úgy gondolja, hogy Hartmann esélyes bármilyen díjra, annak érdemes lehet a 400 ezer forintot befektetni, hiszen később jól járhat, feltéve, hogy talál vevőt.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







