Nyugdíj: MA kell a jó döntés!

Pénzcentrum
2008. január 28. 11:00

Egy több mint 1000 brit felnőtt megkérdezésén alapuló kutatás rámutatott, hogy a szigetországiak csaknem kétharmada egyáltalán nem tesz félre pénzt az időskorában felmerülő esetleges ápolási és egyéb költségek fedezésére.

A válaszadók 64%-a egyáltalán nem takarít meg erre az eshetőségre gondolva, hasonló arányuk szerint pedig az ilyen jellegű költségek fedezése a család és a barátok felelőssége.

70% vélekedett úgy, hogy a kormány nem segít megfelelőképpen azokon, akik idősebb rokonaikról gondoskodnak. Az eredmények egyértelműen rámutatnak, hogy Nagy-Britannia szociális rendszere sem éppen tökéletes, az emberek többsége szinte egyáltalán nem bízik benne, így lenne min változtatni.

A válaszadók véleményének többségéből egyértelműen kiderül, hogy egy sokkal transzparensebb rendszerre lenne szükség, mely sikeresebben azonosítja azokat, akik idősebb rokonaikról is gondoskodnak és ezen réteget aktívabban támogatja.

A tudatos, rendszeres megtakarításra történő nevelés sikeressége egyelőre hazánkban sem kielégítő, holott egy kis odafigyeléssel és havi szinten minimális áldozatvállalással jelentős lépés tehető a gondtalanabb időskor eléréséhez.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58