A brit bankok átláthatatlan tételekkel és rejtett költségekkel évente átlagosan 152 fontot (45 ezer forintot) fölöznek le minden egyes ügyfél folyószámlájáról, derült ki a versenyhivatal jelentéséből. Az ügyfelek szerint a szolgáltatásokat nehéz összehasonlítani, pedig a verseny élesedése kedvezmények bevezetésére késztetné a pénzintézeteket.
A legszélesebb körben elterjedt pénzügyi szolgáltatásnak minősülő lakossági folyószámlákat érintő átfogó vizsgálatból kiderült, hogy a számlaegyenlegtől függően egyre magasabb tranzakciós díjakat és hitelkeretet terhelő kamatokat számoltak fel az ügyfeleknek. A hivatal már korábban átadta a jogosulatlan banki költségekről szóló jelentését a bíróságnak, de a keresetet megfellebbezték.
A bankokat a folyószámla díjak korrigálására kényszeríthetik, ellenkező esetben a folyamatban lévő perek száma egyre csak nőni fog. A hivatal úgy véli, hogy nem tájékoztatják megfelelően az ügyfeleket, akiknek így nincs megfelelő információjuk a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztásához. A pénzintézetek közötti versenyhelyzetből elsősorban az ügyfelek kerülhetnének ki győztesen.
Az összesített adatok alapján megállapították, hogy a folyószámla termékek magasabb bevételt generálnak, mint a megtakarítási számlák és a hitelkártyák együttvéve. Nagy-Britanniában összesen 54 millió folyószámlát tartanak nyilván, de ezek 90 %-ára egyenlegtől függően fél százalék, vagy még kevesebb kamatot fizetnek. A hitelkihelyezéseken elérhető kamat-marzs óriási nyereséget termel a hitelintézeteknek.
Az elmúlt négy évben 17 %-kal emelkedtek a számlavezetési díjak, van olyan pénzintézet, ahol havonta eléri a 39 fontot (11-12 ezer forintot). A magas költségek ellenére az ügyfeleknek mindössze a 6 %-a dönt a bankváltás mellett, sokakat elriaszt az új számlaszámmal járó ügyintézés, különösen azoknak, akik a szolgáltatók felé mindent csoportos beszedési megbízással fizetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bankszövetség szerint az ügyfelek 80 %-a nincs pontosan tisztában a folyószámlájához kapcsolódó díjakról és költségekről. A bonyolult rendszer átláthatóbbá tétele elősegítené az ügyfeleket a legjobb választás meghozatalában. Az elégedetlen visszhangok ellenére a bankok hosszú távon számítanak az ügyfelek hűségére.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







