Óriási botrány pattant ki: kizsigerelik a gyerekeket a brit bankok

Pénzcentrum
2008. június 30. 10:30

Egy neves brit bank most nem a hitelpiaci válság és az abból következő leértékelések kapcsán került a lapok címlapjára, hanem azzal, hogy gyerekeknek ad betéti kártyát, amellyel azok az interneten keresztül szinte bármihez hozzájuthatnak, így cigarettát. alkoholt is vásárolhatnak, illetve tiltott tartalmakhoz is hozzáférhetnek.

A parlamenti képviselők, a fogyasztóvédők és természetesen a szülők is felháborodtak a bank gyakorlatán. A szóban forgó hitelintézet, a Lloyds-TSB már 11 éves gyerekeknek is kiküldi postán a bankkártyát, anélkül, hogy erről a szülőket értesítenék.

Egy 15 éves fiú ezt kihasználva például olcsó cigarettát, Viagrát és hamis felnőtt azonosítót vásárolt az interneten. Eleddig a 11 és 15 év közötti folyószámlával rendelkező fiatalok eddig csupán olyan betéti kártyát igényelhettek, melyet csupán fiókintézetekben, illetve ATM-eknél lehetett használni.

Az új kártya azonban az interneten a számlaösszeg erejéig gyakorlatilag szülői kontroll nélkül korlátlan vásárlási lehetőséget biztosít a kiskorúak számára. A plasztikokon VISA embléma szerepel, vagyis bárhol lehet őket használni, ahol VISA jelzés van feltüntetve.

A Lloyds-TSB szerint a felelősség a szülőket terheli, nekik kell ugyanis felügyelniük, milyen számlát nyit gyermekük, azon mennyi pénz van, s azt mire költi el. A 15 éves fiúnak ennek ellenére nem okozott gondot a fentebb felsorolt termékek megvásárlása, szülei előtt csupán akkor bukott le, mikor a cigarettára vonatkozó vámfizetési értesítés megérkezett (a cigarettákat ugyanis a tengerentúlról vásárolta a fiú). A tinédzser édesapja fel is hívta a Lloyds-TSB-t, ahol az illetékes beismerte, nem ő az egyetlen, akinek ilyen problémája akad.

A bank azzal védekezik, hogy csupán igazodott az érvényben lévő igen kemény versenyhez, azonban a legtöbb brit bank csupán olyan kártyát ad 16 éven aluliaknak, melyek korlátozott pénzfelvételi lehetőséget biztosítanak. Ráadásul ezeket a szülőknek kézbesítik, nem pedig a gyermeknek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fiatal fiú apja szerint a bank gyakorlatával lényegében illegális tevékenységeket, termékeket támogat. A Lloyds-TSB válaszában kiemelte, nem az ő felelősségük a mások gyermekeire való felügyelet, s szerintük a rendesen nevelt fiatalok nem élnek vissza ezzel a lehetőséggel.

A hitelintézet azonban elismerte, külön levélben tájékoztatták azon 16 éven aluli ügyfeleket, akiknek készpénzfelvételre jogosító kártyája van, hogy válthatnak betéti kártyát is. Ebben a levélben nyomatékosították, hogy a gyermekeknek erről értesíteniük kellene a szülőt is. Arra, hogy miért nem a szülőknek küldtek levelet, annyi volt a válasz, hogy a legtöbb esetben nincsen a szülőkről adat, elérhetőség a bank tulajdonában.

Egyelőre nincs adat arról, hogy mennyi ilyen kártyát küldtek már ki, becslések szerint elérheti a több ezret is ez a szám. A Lloyds-TSB-nek egyébként olyan egyedi rendszere van, amely bizonyos felnőtt oldalakról megakadályozza a vásárlást. Ráadásul szerintük a webboltoknak kellene megbizonyosodniuk arról, hogy vásárlóik felnőttek, a kártya birtoklása ugyanis nem jelenti automatikusan azt, hogy tényleg 18 éven felüli a vásárló.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?