3 °C Budapest

Lökést kaphat a hazai műkincspiac - újjáépíti gyűjteményét a K&H Bank

Pénzcentrum
2008. szeptember 9. 12:50

A hazai vállalatok közül többen is rendelkeznek hatalmas értékű műkincsgyűjteménnyel, de a K&H Bank lesz az első, amelyik újjáépíti azt, így 100 milliós értékű műkincs cserélhet gazdát októberben a piacon - hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

A számos mesterművet számláló anyagtól azért válik meg a pénzintézet, mert szakérői vélemények szerint hiányzik a szakmai koncepció, így az nem tekinthető gyűjteménynek. Éppen ezért az aukcióból befolyt árbevételt a bank arculatának és értékeinek megfelelő, valódi gyűjtemény építésére fordítják - mondta el Marko Voljc,a K&H Csoport vezérigazgatója.

Az értékesítésben a Kieselbach Galéria és Aukciósház, a hazai műkincspiac egyik legnagyobb szereplője vesz részt partnerként, az árverésre pedig október 17-én kerül sor.

Ez igen nagy esménynek számíthat majd az aukcióspiacon, miután olyan művek kerülnek árverésre, mint Mednyánszky László: Alkonyi táj című festménye, ami akár több tíz milliós leütést is hozhat, és tilos az országból kivinni, vagy a szintén kiviteli tilalom alá tartozó Szőnyi István: Dunakanyar Zebegénynél című olaj-vászon képe, ami szintén 10 millió feletti értéket képvisel. Aba-Novák Vilmos: Pihenők című képéért, amit eddig a debreceni MODEMben nézhettek meg az érdeklődők, szintúgy 10 millió feletti leütési ár is elképzelhető.

Az összesen mintegy 180 darabból álló, értékesítésre váró gyűjteménytől több mint 100 millió forintos bevételt remél a K&H Bank, amihez Kieselbach Tamás hozzátette, rendkívül csábító értéket képvisel a műgyűjtők körében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A befolyt összegből a bank új gyűjteményt kíván összeállítani, amihez már egy szakértői grémiumot is segítségül hívnak. A bank három évvel ezelőtti arculatváltásához igazodva, amikor is áttértek egy fiatalos, dinamikus bank image-ére, az új képek megvásárlásakor is igyekeznek majd kortárs magyar alkotók műveiből válogatni, hogy ezáltal itthon és Európában is megismertessék a magyar művészetet.

Egy hétig, szeptember 10-15. között bárki megnézheti a képeket a VAM Desing Centerben, ezek után az októberi és a decemberi árverésen találkozhatnak a műgyűjtők a képekkel.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32