Annak ellenére, hogy kormányhatározattal felfüggesztették az Új tulajdonosi programot, a háttérben folynia kellene az állami cégek tőzsdei felkészítésének - valójában azonban semmi nem történik. Ebben a ciklusban már nem is várható a kisbefektetői kör bővítését célzó program beindítása.
A kormány, most már ha akarná, sem tudná végrehajtani az eredeti határidőre a lakosságot kedvezményesen részvényekhez juttató Új tulajdonosi programot. Az egyelőre három állami vállalat - az Állami Autópálya Kezelő, a Mavir és az MVM - tőzsdére vitelét célzó program alapján az ÁAK-t legkésőbb most májusban kellene tőzsdére vinni. A határidőket rögzítő tavaly ősz eleji kormányhatározat alapján, majd szeptemberig a Mavir, novemberben pedig az MVM jelenhetne meg a tőzsdén.
A válság miatt felfüggesztette a kormány a program végrehajtását, de az érintett cégek felkészítése nem állt le. A Pénzügyminisztérium szerint a tőzsdei bevezetések időpontját a kabinet a tőkepiaci helyzettől függően kívánja meghatározni. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a mostani piaci helyzetben semmi értelme megszervezni egy kibocsátást.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







