Alig fogytak el a bérletek az idei, júliusi BalatonSound fesztiválra, már aznap megjelentek az üzérek a különböző online aukciós oldalakon, ahol az eredetileg 25 ezer forintba kerülő jegyeket zömében 40 ezer forintos kikiáltási áron kínálgatják. Egyelőre.
A százötven zenekart és DJ-t ígérő, július 9-10-11-12-én Zamárdiban megrendezésre kerülő Heineken Balaton Sound fesztiválra június 12-éig lehetett kedvezményes, 25 ezer forintba kerülő bérletet vásárolni. Az eredeti tervek szerint ezek után, illetve a helyszínen már csak 29 900 forintért juthattak volna hozzá a fesztiválozók a négy napos bérlethez, ha el nem fogyott volna már elővételben az összes!
Persze a szemfülesebbek tanultak az előző évből, amikor a helyszínen nem volt ritka a 80-90 ezer forintért gazdára találó bérlet sem (eredetileg 17 ezer forintba kerül akkor a bérlet), és jó előre bespájzoltak idén, 12-én pedig már el is helyezték hirdetéseiket különböző aukciós oldalakon, fórumokon, közösségi site-okon, ahol azonnal el is indult az alkudozás, perceken belül 30-32 ezer forintig feltornázva az árakat.
A Vaterán például a cikk írásának pillanatában (2009. június 15.) 19 hirdető kínált a fesztiválra bérleteket, többen 6-8 darabot is egyszerre, a legtöbben 40 ezer forintos kikiáltási áron. Az alacsonyabb, 29 ezer forintos kikiáltási áron induló jegyekre már 7-8 licit is érkezett, 33 ezer forint fölé emelve az aktuális ajánlatot, az eladónak pedig záporoznak a kérdések, hogy mennyiért adná el azonnal a jegyet.
Mivel már csak napi jegyek maradtak, aminek darabja június 13-tól, illetve a helyszínen 12 ezer forint, így négynapos jegy esetén a 40 ezer forint még jutányosnak mondható. Persze a fix áras hirdetést elhelyezők még ennél is magasabbra lövik be az árat - akad már most is 55 ezer forintos ajánlat - mondván, később még ennél is drágább lesz, és így még a helyszínen történő tolongást, illetve izgalmakat is megspórolhatja magának az elővételes jegyről lecsúszott fesztivál-rajongó.
Az apronet.hu-n szintén több tucat - június 15-én pontosan 26 darab - hirdetést adtak már fel bérletet árulók, 35-60 ezer forint közötti árakon, ugyanitt már napijegyeket is kínálnak, darabját 20 ezer forintért, ami ugye kapásból 8 ezer forintos tiszta hasznot jelent a szemfüles jegyüzérnek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az expressz.hu-n sem tétlenkednek az emberek, itt szám szerint 44 darab hirdetést helyeztek el, zömében bérleteket kínálva, de akadnak már a szombati napra jegyet áruló üzérek is. A legmagasabb ár itt már a 80 ezer forintot is meghaladja, de az eladó szerint persze ennél a helyszínen már csak drágábban lehet majd hozzájutni.
Ha ez igaz, úgy talán még azok sem csúsztak le a bizniszről, akik nem vettek kedvezményes árú jegyet, de sikerül még elcsípniük 35-40 ezer forintért egy bérletet, valamelyik alulinformált eladótól, amitől aztán az utolsó nagy hajrában, július elején több tíz ezer forintos haszonnal válhatnak meg.
Aki pedig még bízik a szerencsében, az június 30-ig még regisztrálhat például a Balaton Soundot támogató Heinekenmusic.hu oldalon, ahol 50 darab bérletet sorsolnak ki július elsején a fesztiválra.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







