Herczog László szociális- és munkaügyi miniszter elmondta, hogy a kormány 4,1 %-os inflációval számol jövőre, így januártól ennyivel emelik az ellátásokat, hogy a nyugdíjak megőrizzék a vásárlóerejüket. A nyugdíjemelés összesen 110,1 milliárd forintjába kerül a jövő évi költségvetésnek.
A mintegy 2,7 millió nyugdíjas átlagosan havi 3 450 forinttal kap majd több nyugdíjat 2010-ben. A saját jogú nyugdíjak átlagosan 3 500 forinttal, a rokkantsági nyugdíjak 2 850 forinttal, az özvegyi nyugdíjak pedig 2 380 forinttal emelkedik majd januártól.

A nyugdíjkorrekciós program keretében 3 csoportban további emelést is kapnak a nyugdíjasok. 2 %-kal emelkedik azoknak a juttatása, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba. Ez 270 ezer nyugdíjast érint, akik átlagosan 1 600 forintot kapnak pluszban.
4 %-os emelést kapnak az 1992-95, illetve az 1997-98 között nyugdíjba vonulók, akiknek ez átlagosan 3 100 forint többletet jelent januártól. A nyugdíjkorrekciós program a nyugdíjasok 30 %-át érinti.
Nyugdíjkompenzációs alamizsna: 2-4 %-kal pótolják a kieső tízezreket
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







