A Magyar Nemzeti Bank 2010. április végén 5,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatát, a piac még további kamatvágásokat is elképzelhetőnek tart, melyet részben már be is árazott. Ebben a kamatkörnyezetben a befektetési alapok jelenthetnek alternatívát, a lakossági megtakarítók számára.
Míg korábban a válság hatására a befektetési alapokból lekötött betéti termékekbe való átcsoportosítás volt a jellemző, addig a közelmúltban megfordult a trend. A csökkenő kamatkörnyezet kedvez a befektetési alapok volumen-növekedésének, amit a fokozatosan stabilizálódó pénzügyi környezet is támogat. Szintén az alapok piacát erősíti, hogy napjainkra már a bankoknak nincs szükségük extra likviditásra, ezért a tavalyi betétgyűjtési láz már a múlté.
A megtakarítók folyamatosan keresik a magasabb hozam lehetőségét, s a jelenleg kínált betéti kamatok már nem megfelelőek a számukra. Míg korábban a lekötött betéti termékekkel akár évi kétszámjegyű százalékos kamatot is elkönyvelhettek a megtakarítók, ma már csak magasabb kockázat felvállalása mellett nyílik esély hasonló hozamszintek elérésére - hangsúlyozta Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója.
A magasabb hozam reményében befektető - ezzel párhuzamosan azonban nagyobb kockázatot is vállaló - ügyfél esetén a befektetési alapok megfelelő alternatívát nyújthatnak a lekötött betétek mellett. Az alapok befektetési célja és portfoliója igazodik az ügyfelekhez: a befektetési alapok piacán minden befektető megtalálja a saját pénzügyi hátterének, jövőbeli céljainak és kockázatvállalási-hajlandóságának megfelelő formát. Ráadásul a befektetési alapok jegyei általában azonnal visszaválthatók, így a legtöbb lekötött betéttel ellentétben nem kell "feltörni" a befektetett összeget, így emiatt kamatveszteség sem merül fel. A nyíltvégű befektetési alapok likvid eszközök, bármikor hozzájuthatunk a befektetett pénzünkhöz.
A válság utáni megváltozott környezet új kihívásaira a termékfejlesztők is reagálnak: sorra indulnak útjukra a befektetési alapok, s ha a piaci környezet jelentősen nem változik, további alapok indítása várható. A termékfejlesztés ez év második felében újabb lendületet kaphat annak kapcsán, hogy a végéhez közeledik a tartós befektetési számlák (TBSZ) első felhalmozási éve.
A termékfejlesztések során továbbra is fontos a biztonság és megbízhatóság kérdése. A korábbi válságok egyelőre óvatossá teszik a befektetőket, így a pénzpiaci és kötvényalapok mellett továbbra is sokan kereshetik a tőkevédett konstrukciókat. A részvényalapokat a magasabb kockázati szint miatt egyelőre még csak a bátrabbak keresik, pedig hosszabb távon ezekben az eszközökben lehet jelentősebb hozampotenciál - állítja a szakértő.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







