-8 °C Budapest

Néhány százezer ügyfél igazán érdekes lett a bankok számára

Pénzcentrum
2010. július 6. 14:48

Egyre több bank vet szemet az átlagosnál magasabb jövedelmű és pénzügyeit tudatosabban intéző ún. prémium ügyfélszegmensre. Bár az egyes pénzintézeteknél ezt a kategóriát eltérően határozzák meg, mindenképpen olyan, mindössze néhány százezer ügyfélből álló rétegről van szó, mely a válság során is kiemelten jó ügyfélkörnek számított ahhoz, hogy a bankok a tömegszerű lakossági bankolás és a privátbanki kiszolgálás között helyezzék el őket ügyfélportfóliójukban. A Raiffeisen külön koncepciót épített fel erre, a Raiffeisen Premium Banking üzletágát egy mai sajtótájékoztatón mutatták be.

Soós Csaba, a Raiffeisen lakossági üzletágáért felelős vezérigazgató-helyettese szerint míg korábban a bankok a hiteleket és a fogyasztást preferáló ügyfelekre figyeltek, mára ez a válság tanulságait figyelembe véve megváltozott, és a megtakarításait tudatosabban kezelő, öngondoskodásra építő polgári minta került előtérbe. Három-négy hónapja ezért a Raiffeisen "megtakarítási mozgalmat" indított elsősorban azt a közel 75%-ot kitevő társadalmi szegmenst megszólítva, mely nem rendelkezik banki megtakarítással, most pedig a tömegszerű lakossági és a privátbanki kiszolgálás között lévő "premium banking" szolgáltatásokat szeretnék a célcsoporthoz eljuttatni, ráadásul csökkentett költségszint mellett.

Devics Éva, a Raiffeisen Bank lakossági megtakarítási üzletágvezetője szerint a nagyvállalatok körében megfigyelhető magatartás, hogy olyan alcsoportok felé nyitnak, amelyek a válság hatására tudatosabbá váltak, és az egyes életciklusokban jelentkező pénzügyi igényeket tudatosan kezelve a bankok irányában is újfajta igényekkel lépnek fel. Olyan új ügyfélszegmens alakult ki, mely már kiemelkedett a lakossági "tömegből", de még nem érte el több szempontból sem azokat a limiteket, melyek a privátbanki kiszolgáláshoz kellenek. A prémium ügyfélkör jellemzően olyanokból áll, akik saját teljesítményükkel szerezték meg vagyonukat - emelte ki Devics Éva. Õk személyes ügyfélkiszolgálást kapnak, külön tanácsadó foglalkozik velük pénzügyi igényeik részletes felmérése után. Magyarországon mintegy 300 ezer ilyen ember van, számukra a Raiffeisen egyedi ajánlatcsomagot állított össze.

Tölgyes László 2009 óta vezeti a Raiffeisen Bank Premium Banking szegmensét. A szakember elmondta: a célcsoportban szereplő ügyfelek nem terméket, hanem megoldást keresnek, az élet más területein is az átlagnál magasabb szintű kiszolgálást igényelnek. Az alábbi három tagsági feltétel közül a Raiffeisennél legalább egyet teljesíteni kell ahhoz, hogy valaki prémium ügyfélnek számítson:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

1. legalább nettó 280 ezer forintos havi jövedelem
2. minimum 8 millió forint likvid megtakarítás
3. minimum 15 millió forint hitel
A Raiffeisen mintegy 38 budapesti és vidéki fiókjában nyújt elsőbbségi, elkülönített tárgyalóban prémium banki kiszolgálást.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 14:02
Újabb kritikus nyilatkozatot adott a Csatt és a Csatt.2 című műsorok múlt héten eltávolított műsorve...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 12. 15:33