Két idős asszony a trükkös tolvajok legújabb áldozata: egy 75 éves oroszlányi asszony egy már jól bevált trükknek ült fel pénteken kora délután, még tőle is rosszabbul járt egy 83 éves dorogi néni, akitől 3 millió forintot vittek el az idegenek. A Pénzcentrum.hu többször kérte már az olvasóit, hogy mindenki beszéljen az idős rokonaival és figyelmeztessék őket, hogy nem szabad senki idegent beengedni a lakásba, továbbá javasolják nekik, hogy nyissanak egy folyószámlát és a kispárna (szekrény, fiók, egyéb könnyen kiszagolható rejtekhelyek) helyett valamelyik bankban helyezzék el a megtakarításaikat.
A túlfizetéses trükknek ismét bedőltekaz öregek
Oroszlányban a helyi áramszolgáltató ellenőreként mutatkozott be az a két fiatalember, aki pénteken koradélután kopogtatott be a 75 éves asszony lakásába. A villanyórákat ellenőrizték és a villanykapcsolókat kapcsolgatták a hitelesség kedvéért. Igazolvány nem volt náluk és egyéb más irat sem, ami a szolgáltatóra utalt volna. Miután végeztek az "ellenőrzéssel" közölték, hogy az asszonynak túlfizetése van, amit ott helyben ki is fizetnének neki, de a 20 ezresből kérnék a visszajárót. Ezzel a trükkel vették rá a nénit, hogy elővegye spórolt pénzét, melyet aztán a sértett figyelmének elterelését követően gond nélkül elloptak.
Pénzt küldött a fia, de csak húszezresem van!
Szintén egy már ismert trükköt vetett be egy másik ismeretlen férfi, ezúttal Dorogon. Becsengetett a 83 éves idős hölgyhöz, mondván a fia, Tamás 10 ezer forintot küldött neki. A hitelesség kedvéért a férfi telefonált, majd úgy adta tovább a mobilt, hogy a vonal végén Tamás várakozik. Az ál-fiú megnyugtatta a nénit, közölte, hogy nyugodtan engedje be a lakásba, a pénzt pedig, miután a 20 ezer forintosból 10 ezret visszaadott, gondosan tegye el a többi közé. A néni elővette megtakarított pénzét, felváltotta a bankjegyet, majd a pénztárcát, benne a 3 millió forinttal, letette a fotelbe. Térült-fordult az idős asszony, de már csal azt látta, hogy a férfi távozik a lakásból. Utána vette észre, hogy a fotelban hagyott pénze eltűnt.
A rendőrségi adatgyűjtés során kiderült, hogy a trükkös tolvaj aznap már járt a környéken. Egy másik idősebb asszonynál is próbálkozott, de a néni a telefonban nem ismerte fel fia hangját, így a tolvaj nem jutott be a lakásba. Az asszony nem gondolta volna, hogy egy órával később szomszédjában hasonló jelenet fog lejátszódni, így a Rendőrséget nem értesítette a történtekről, holott az időben érkező segélyhívásra reagált volna a hatóság.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sértetté válás elkerülhető lenne, ha az emberek elővigyázatosabbak lennének. Egy telefonnal utána lehet érdeklődni, hogy az a szolgáltató, melyre a bebocsátást kérő idegenek hivatkoznak, aznap hol, mikor tervez bármiféle óraleolvasást. A legjobb, ha ilyen esetben igazolványt kérünk, mely hivatalos okmányként kizárólag fényképes lehet, az igazolvány számát pedig szintén vissza lehet ellenőrizni a szolgáltatónál. A trükkös tolvajok sértettjei általában idős emberek, így kérjük a család, szomszédok jobban figyeljenek koros rokonaikra, ismerőseikre.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







