Donald Trump határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy Izrael atomfegyvert vessen be Irán ellen.
Drasztikus korlátozás jön a benzinkutakon: autókba 15 litert, motorokba maximum 5-öt lehet tankolni ebben az országban
Srí Lanka szerdánként bezárja a közintézményeket, hogy üzemanyagot takarítson meg. Ez csupán egyike azoknak az energiatakarékossági intézkedéseknek, amelyeket több ázsiai ország is bevezetett, miután az Irán elleni amerikai-izraeli háború elvágta a Hormuzi-szoroson áthaladó olajszállítási útvonalakat - jelentette a BBC.
Anura Kumara Dissanayake elnök egy hétfői válságtanácskozáson jelentette be a döntést. "A legrosszabbra kell felkészülnünk, de a legjobbat kell remélnünk" - fogalmazott az államfő. A négynapos iskolahét az oktatási intézményekre, így az iskolákra és az egyetemekre is vonatkozik. A korlátozás ugyanakkor nem érinti a létfontosságú szolgáltatásokat nyújtó állami intézményeket, például az egészségügyi ellátást és a bevándorlási hatóságot. A szerdát azért jelölték ki extra munkaszüneti napnak, hogy az állami hivatalok ne tartsanak három egymást követő napon át zárva.
Az autósoknak ezentúl regisztrálniuk kell egy országos üzemanyag-kvótarendszerben. Ez a platform személyautók esetében 15, motorkerékpároknál pedig 5 literben maximalizálja a tankolható mennyiséget, amelyet sokan túlzottan alacsonynak tartanak. Ezt a jegyrendszert egyébként először 2022-ben, az ország történetének legsúlyosabb gazdasági válsága idején alkalmazták, miután Srí Lanka teljesen kimerítette a devizatartalékait.
A Hormuzi-szoroson tavaly áthaladó kőolaj és földgáz közel 90 százaléka Ázsiába irányult, így ez a világ legnagyobb energiaimportőr régiója. A tengerszoros lezárása óta a kőolaj világpiaci ára hordónként 100 dollár körül stabilizálódott. Ennek hatására az érintett ázsiai országok sorra vezetnek be különböző energiatakarékossági intézkedéseket.
Thaiföldön a kormány arra kéri a lakosságot, hogy öltöny helyett rövid ujjú inget vagy pólót viseljenek, ezzel is csökkentve a légkondicionálók áramfogyasztását. Mianmarban a személygépkocsik tulajdonosai csak páros-páratlan rendszám alapján, váltakozó napokon közlekedhetnek járműveikkel. Banglades előrehozta a ramadáni szünetet a felsőoktatási intézményekben, emellett országszerte tervezett áramkorlátozásokat vezettek be.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Fülöp-szigeteken bizonyos kormányhivatalok heti egy nap távmunkát írtak elő a dolgozóiknak. Ferdinand Marcos Jr. elnök emellett betiltotta a nem feltétlenül szükséges hivatalos utazásokat. Az államfő egyben 3000-5000 pesós (körülbelül 50-84 dolláros) közvetlen készpénztámogatást is bejelentett a motoros riksák sofőrjeinek, a gazdálkodóknak és a halászoknak. Vietnamban a kormány kerékpározásra, a közösségi közlekedés igénybevételére, valamint telekocsi-rendszerek használatára buzdítja a lakosságot, kérve, hogy mindenki kerülje a személygépkocsik felesleges használatát.
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







