220 ezer rokkantnyugdíjast érinthet a felülvizsgálat

MTI
2011. május 17. 16:48

A tervek szerint az év második felében kezdődhet el a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, ami körülbelül 220 ezer embert érintene, akiknek - a becslések alapján - akár a fele is visszatérhetne a munka világába - közölte a kormányszóvivő kedden, a kabinet ülése után.

Nagy Anna sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta: azokra a rokkantnyugdíjasokra, akik nem vagy csak segítséggel képesek magukat ellátni, nem vonatkozna a felülvizsgálat.

Emlékeztetett, jelenleg Magyarországon 724 ezer rokkantnyugdíjas van, ami nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas szám. Példaként említette, hogy olyan környező országokban sincs annyi rokkantnyugdíjas, mint Magyarországon, ahol még háború is volt az elmúlt években.

Míg az Európai Unióban 50 százalék a csökkent munkaképességűek foglalkoztatási aránya, addig Magyarországon ez kevesebb, mint a fele. "Azoknak, akik rokkantnyugdíjasként élnek, a nagy részüknek ugyancsak sokkal jobb lenne, (...) ha lenne munkalehetőségük" - mondta a kormányszóvivő.

Nagy Anna a tájékoztatón szólt a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is, amelyet keddi ülésén áttekintett a kabinet. A belügyminiszter a tanácskozáson arról tájékoztatta a kormányt - folytatta -, hogy a tárgyalásokhoz még a folyamat elején javaslatokat kért a szakszervezetektől; az egyeztetések jelenleg is folynak, ám a kormány elé a Belügyminisztérium (BM) még nem terjesztett indítványt, javaslat ugyanis a szakszervezetektől még nem érkezett, "a javaslatok helyett kezdődtek el a tüntetések". A kabinet többször is egyértelműen kinyilvánította, hogy szeretne a tárgyalóasztal mellett javaslatokat hallani a szakszervezetektől - tette hozzá Nagy Anna.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az adatok szerint - ismertette a szóvivő a BM tájékoztatása alapján - több mint 28 ezer 57 év alatti nyugdíjas rendvédelmi dolgozó van, az ő átlagos nyugdíjuk körülbelül 180 ezer forint. 57 és 62 év között több mint 14 ezer rendvédelmi dolgozó van nyugdíjban, az ő átlagos nyugdíjuk körülbelül 170 ezer forint.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31