Egy felmérés szerint a magyar középiskolások közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy hazánkban nem lehet tisztességesen meggazdagodni, illetve, ha valaki vinni akarja valamire itthon, akkor bizonyos szabályokat meg kell szegnie.
Az Econventio Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar által létrehozott kutatócsoport fiatalok pénzügyi kultúráját vizsgálja. Ennek keretében a kutatócsoport idén tavasszal felmérést végzett középiskolások pénzügyi kultúráját vizsgálva. A vizsgálat háromfordulós teszt kitöltésével valósult meg, a kutatásban 62 középiskola 5734 diákja vett részt.
A felmérés során a pénzügyi attitűd vizsgálata mellett konkrét termékekre és témakörökre (megtakarítások, hitelezés, biztosítás, bankkártya használat, általános pénzügyi kérdéskör) vonatkozó ismeretek meglétét is ellenőrizték.
Magyarországon nem lehet tisztességesen meggazdagodni
A középiskolások 82 százaléka fontosnak tartja a pénzügyi termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos információk ismeretét, 70 százalékukat érdeklik a pénzügyi világ hírei, ugyanakkor csak felük tartja magát tájékozottnak a pénzügyi termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatosan. A pénzügyi ismeretekre irányuló érdeklődés, illetve tájékozottság inkább a fiúkra jellemző, mint a lányokra. Korcsoportokat tekintve a 14-16 éves korosztály szignifikánsan kisebb érdeklődést és tájékozottságot mutat a pénzügyekkel kapcsolatosan a többi középiskolás korcsoporthoz képest.
A középiskolások közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországon nem lehet tisztességesen meggazdagodni, illetve, ha valaki vinni akarja valamire itthon, akkor bizonyos szabályokat meg kell szegnie. 48 százalékuk szerint hosszabb távon egy stabil munkahely, 49 százalékuk szerint egy stabil saját vállalkozás jelenthet kiszámíthatóbb anyagi hátteret.
A középiskolások három főbb sajátpénz forrása a zsebpénz, az ajándékként kapott pénz, illetve a munkából származó pénz. A válaszadók 64 százaléka pénzét készpénzben, 27 százaléka bankszámlán tartja, a megtakarítási formák aránya csekély.
Későbbi továbbtanulásaikat leginkább szülői támogatásból kívánják finanszírozni, diákhitel felvételét csupán 2,5 százalékuk választaná. A középiskolások befektetésekhez, megtakarítással kapcsolatos döntésekhez leginkább banki ügyintézők tanácsát kérnék ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tudásteszt: nem túl jó eredmények
A felmérésben az általános pénzügyi attitűd vizsgálata mellett egy tudásteszt is szerepelt, mely segítségével a középiskolások pénzügyi tudását ellenőrizték.
Az átlagos kérdések kategóriában a helyes válaszadók aránya megközelítőleg 50-55 százalék. Tehát a középiskolások csupán fele van tisztában azzal, többek között,
• hogy 1 dollár, 1 euró, 1 svájci frank közül jelenleg forintban melyik ér többet,
• hogy 27000 forintért hány eurót kapna adott euró vételi és eladási árfolyam mellett,
• hogy Magyarországon 16% az SZJA kulcs,
• hogy a GDP alapján legnagyobb gazdasággal USA rendelkezik (bár a válaszadók 27 százaléka Kínára tippelt),
• hogy magasabb infláció, mint betétkamat esetén kevesebbet tudunk később vásárolni, mint most,
• hogy lakáshitel felvételéhez kereskedelmi bankhoz kell fordulni (bár 44 százalékuk az MNB-hez fordulna).
A tudásteszt eredményei szerint a középiskolások átlagteljesítménye 54 százalék, ami - a felmérés készítői szerint- nem nevezhető jónak. Érdeks pénzügyi kultúra teszten a fiúk teljesítménye jobb, mint a lányoké.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







