Féléves futamidejű lakossági kincstárjegyek jönnek májustól Féléves futamidejű, fix kamatozású kincstárjegyekkel bővül a lakossági állampapír kínálat, az első sorozat jegyzése előreláthatólag május első napjaiban indul - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A konstrukció és az értékesítés nagyban hasonlít majd a Kamatozó Kincstárjegyéhez. Az új lakossági kincstárjegyet egyhetes jegyzési időszakok során értékesítik, minden héten új sorozatot.
A konkrét feltételeket, beleértve a kamatot és a mennyiséget az első sorozat értékesítése előtt a jogszabályokban meghatározott időpontban, azaz legkésőbb a jegyzési időszak kezdete előtt 3 nappal hirdeti meg a Magyar Államkincstár (MÁK).
A kormány növelni kívánja a lakosság állampapír-állományát, ennek érdekében számos intézkedésről döntött a közelmúltban. A Magyar Közlöny április 5-i számában megjelent határozat szerint 1,958 milliárd forintot csoportosítottak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből a Magyar Államkincstár (MÁK) valamint a fővárosi, megyei kormányhivatalok javára. Az összeg a szükséges számítástechnikai fejlesztések, marketing tevékenység, új értékesítési pontok valamint azokhoz közvetlenül kapcsolódó többletkiadások finanszírozását szolgálja. A pénzzel december 20-ig kell elszámolni.
A tárca közölte azt is, hogy az illetékes minisztériumok vizsgálják az okmányirodáknál történő értékpapír-számla nyitási és forgalmazási lehetőségeket is. Emellett a jövőben várhatóan bővül a postai állampapír forgalmazás is. A Magyar Posta jelenleg is részt vesz az állampapírok forgalmazásában, hiszen a Kincstári Takarékjegyek kizárólagos forgalmazója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tárca válaszából kiderül az is, hogy a lakossági állampapír vásárlás ösztönzésére május közepétől támogató reklám kampány indul.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







