6 °C Budapest

Szép kis nyugdíjemelés jön, főleg a keleti országrészben élők örülhetnek Németországban

MTI
2012. december 2. 11:03

Jelentősen emelkednek a nyugdíjak Németországban, az ország nyugati részén élő nyugdíjasok több mint 8 százalékos, a volt NDK területén élő idősek pedig tíz százalékot meghaladó mértékű nyugdíjemelésre számíthatnak a 2016-ig tartó időszakban.

A következő 15 évben várható folyamatokat feltérképező úgynevezett nyugdíjbiztosítási jelentés, amelyet szerdán tárgyalt meg a német kormány, a jelenlegi tendenciák alapján azt vetíti előre, hogy 2016-ig a nyugati tartományokban 8,27 százalékkal, a keleti tartományokban pedig 11,01 százalékkal emelkedik az állami nyugdíj összege. A vizsgált időszak végéig, 2026-ig az ország egészét tekintve 36 százalékkal - évente átlagosan 2,4 százalékkal - emelkedhetnek a nyugdíjak a jelenlegi szinthez képest.

Jövőre az egykori NDK területén élő idősek nyugdíja 3,49 százalékkal, 1997 óta a legnagyobb mértékben emelkedik a jelentésben felvázolt prognózis szerint. Nyugaton lényegesen kisebb, 1 százalékos nyugdíjemelés várható, 2015-ben viszont jelentős, 2,55 százalékos emelésre van kilátás. Az úgynevezett standard-, vagy saroknyugdíj - az az összeg, amelyre az átlagos keresetű, 45 évi munkaviszony után nyugdíjba vonuló munkavállaló számíthat - 1276 euró lesz jövőre, ami a nettó átlagkereset 48,9 százalékának felel meg.

A nyugdíjbiztosítók szövetsége (DRV) szerint a kormányzati prognózis ugyan reálisnak tűnik, de csak tavasszal lehet majd pontosan látni, hogy mekkora a biztosítók mozgástere. A nyugdíjasok, tartós ellátásra szorulók és fogyatékkal élők országos érdekképviselete (SoVD) szerint a jelentős nyugdíjemelést valószínűsítő jelentés nem ad okot örömre, mert a szükséges korrekciókat az utóbbi években nem hajtották végre, a nyugdíjak vásárlóértéke így 2004 óta 10 százalékkal csökkent.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?