6 °C Budapest

4000 éves aranykincset talált kutyasétáltatás közben

MTI
2013. szeptember 4. 19:31

Több mint 4000 éves arany és bronz ékszerekből és szerszámokból álló kincset talált kutyasétáltatás közben egy cseh férfi. Régészek szakvéleménye szerint rendkívül értékes leletről van szó; Csehország területén mindössze négy ilyen régi kincset találtak eddig. A szakértők által feldolgozott leletet a közeljövőben az észak-csehországi Teplice város múzeumában állítják ki közszemlére.

A bronz szekercékből, ékszerekből és arany hajcsatokból álló kincsre a Litomerice közelében fekvő Libochovany falu határában, az Elba folyó mellett egy turisták által gyakran látogatott völgyben május elsejei sétája alkalmával lelt rá egy kutyájával kiránduló férfi. A terepszemle után megállapították, hogy a kincset valószínűleg vaddisznók túrhatták ki a földből.

A férfi szerint az ékszerek szabadon hevertek a gyalogút közelében. Mindent összeszedett, amit talált, majd azonnal felhívta a teplicei múzeumot. "Nem mert otthagyni semmit, mert attól tartott, hogy elveszhet" - mondta Radek Spála, a regionális hivatal kulturális osztályának vezetője újságíróknak. Másnap reggel a régészek is megérkeztek, és átkutatták a terepet. Néhány további tárgyat és kerámia töredékeket találtak.

Fotó: ceskenoviny.cz

Véleményük szerint az ékszerek valószínűleg egy nagyobb kerámia tálban voltak, amelynek azonban csak néhány darabját találták meg. "Rendkívüli leletről van szó. Nálunk mindössze a negyedik olyan lelet, amely a régióban 4000 év előtt létező kultúrát szemlélteti. A korábbi három leletből kettőnek nyoma veszett" - magyarázta Jindrich Steff régész. Úgy véli, több hasonló lelet is lehetett Csehországban, de azokat megtalálóik nem jelentették be soha.

A hatályos törvény szerint a becsületes megtalálónak pénzjutalom jár. Ebben az esetben ez több tízezer korona (több százezer forint). A jutalom értéke a lelet anyagi értékének tíz százaléka.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szintén a hatályos törvény és a lelet helye alapján a kincs később nagy valószínűséggel a litomericei múzeumba kerül. Most azért állítják ki Teplicében, mert a helyi múzeumnak nagy archeológiai részlege van, és a leletet a tepliceiek dolgozták fel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?