13 °C Budapest

Simán megmenthetnék a devizahiteleseket, ha akarnák

2015. május 14. 11:29

Szétosztottuk a 100 leggazdagabb magyar összvagyonát: a devizahitelesek, a nyugdíjasok, a keményen dolgozó kisemberek is igencsak jól jártak, sőt, egy hatalmas bulit is csaptunk.

Megjelent a 100 leggazdagabb magyart összesítő toplista, amely szerint immár ötödik éve tartja magát az első helyen Csányi Sándor (nem a színész...). A második helyet tavalyhoz hasonlóan most is Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa szerezte meg, becsült vagyona 5 milliárd forinttal marad le Csányi 165 milliárdjától. A dobogó harmadik fokán azonban voltak változások, ugyanis tavaly a 3. helyezést megszerző Gattyán György lecsúszott a 6. helyre, ezzel pedig Várszegi Gábor, a Fotex-csoport alapítója kúszott fel a dobogóra 115 milliárd forintos vagyonával.

Sokat mondó, hogy az idei toplistára 6 milliárd forinttal lehetett felkerülni, tavaly pedig még 5,3 milliárd is elég volt. Ez pedig tovább erősíti azt a tényt, hogy a magyar kapitalizmusban is egyre jobban koncentrálódik a jövedelem. A Pénzcentrum számításai is ezt igazolják: amíg 2014-ben 2434,8 milliárdja volt a 100 leggazdagabb magyarnak, addig

2015-ben az együttes vagyonuk 2596,6 milliárd forint.

Mivel szociológusok szerint nem ártana, ha a szupergazdagok Magyarországon is nagyobb felelősséggel lennének az elesettek és a szegények iránt, ezért eljátszottunk a gondolattal, mi mindenre futná ennyi pénzből:

Ajándékpénz, mindenkinek

Amennyiben a 100 leggazdagabb összvagyonát Magyarország összes lakosa (9,849 millió fő) közt egyenlően szétosztanánk, akkor 263 641 forintot kaphatna minden magyar.

Devizahitelek, huss

Ha a 100 leggazdagabb magyar összvagyonát teljes egészében átlagos devizahitelek (ahol a tőketartozás kb. 6 millió forint) végtörlesztésére fordítanánk, akkor 432 767 adóst menthetnénk meg.

Ha azt nézzük, hogy az MNB hivatalos statisztikái szerint a jelenleg (2014. IV. negyedév) kint lévő teljes devizahitel állomány 3 304 milliárd forint (ez 455 ezer szerződést érint), akkor a top 100 összvagyonából majdnem mindenkit kihúzhatnánk a bajból.

A nép autója

Ha a 100 leggazdagabb összvagyonát vadiúj Dacia Duster terepjárókra költenénk (kezdőár: 2,86 millió forint), akkor 907 902 magyarnak lehetne új autója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

13. havi nyugdíj

Amennyiben a 100 leggazdagabb teljes vagyonát - átlagos nyugdíjjal (117 372 Ft/fő/hó) számolva - 13. havi juttatásokra fordítanánk, akkor több mint 22 millió nyugdíjas életét könnyíthetnénk meg. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg ~2,22 millió magyar nyugdíjasnak közel 11 évig lehetne biztosítani az extra ellátást.

13. havi munkabér

Ha már a 13. havi nyugdíjaknál tartunk, akkor nézzük meg mi lenne, ha minden munkavállaló kapna 13. havi bért is. A hazai átlagbruttóval számolva (jelenleg 235 100 Ft) több mint 11 millió dolgozó kaphatna év végi bónuszt. Jelenleg 4 millió 117 ezren dolgoznak Magyarországon.

A nagy nemzeti államadósság-csökkentés

A 100 leggazdagabb magyar vagyonával ~10,6 százalékkal csökkenthetnénk az államadósságot, amely az MNB év végi statisztikái szerint bruttó 24 525 milliárd forinton állt.

A gigazsúr

Ha a 100 leggazdagabb magyar összvagyonából hívnánk 4 fogásos luxusvacsorára vendégeket Magyarország legújabb Michelin-csillagos éttermébe, akkor közel 26 millió "barátunkat" vendégelhetnénk meg. A menü egyébként a következő lenne:

  • Előétel: Kacsamáj, rebarbara, málna - 3 750 Ft
  • Leves: Retekleves, fehér kimcshi - 1 950 Ft
  • Főétel: Szt. Jakab kagyló, misó, ananász - 5 450 Ft
  • Desszert: Sajttál - 2 800 Ft
  • Pezsgő: Billecart-Salmon Brut Rosé - 27 000 Ft
  • Bor: Chateau Pichon-Longueville Baron 2008 Pauillac - 59 500 Ft

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 1. 09:31
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom