Újra élre tör a legális pénzmosás: így lazultak a szabályok

2015. október 26. 09:34

Júniustól Októberig több mint 11 milliárd forintot tettek az újonnan nyitott SMSZ-ekre. A siker elsősorban az adószabályok lazulásának köszönhető - írja a Világgazdaság.

Az év harmadik negyedévében feltűnően népszerű volt a Stabilitási Megtakarítási Számla (SMSZ), 169-en nyitottak számlát, amire 11,2 milliárd forintot helyeztek el, ezzel a második legsikeresebb három hónapot tudhat maga mögött a konstrukció, amit elsősorban az adószabályok lazításának köszönhet.

Július óta ugyanis az SMSZ-ekre befizetett pénzt egy éven belül 20, egy éven túl pedig 10 százalékos adóteher mellett lehet kivenni, ez a lehetőség egy évig, 2016 júniusának végéig él. Ezután a korábbi szabályok szerint adózik majd az SMSZ, vagyis az első három évben még a személyi jövedelemadó (szja) dupláját, vagyis jelenleg 32 százalékot vonnak le a pénzből, ha valaki ki akarja venni. Ezután évről évre csökken az adóteher, a negyedik évben a személyi jövedelemadónak megfelelő kulccsal (jelenleg 16, jövőre 15 százalékos), az ötödikben az szja-kulcs feléve adózik az SMSZ, ezt követően pedig adómentesen felvehető a megtakarítás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 14:28
Temetői gyászzene hallható, és egy fekete-fehér színű üzenet fogadja a nézőket a TV2 Csoport 28 óráv...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom