-1 °C Budapest

Ezzel is spórolhatsz egy kicsit a bankodnál: mutatjuk, hol érhető el

Pénzcentrum
2015. november 9. 14:31

Radikálisan csökkenhetnek a bankszámlacsomagok költségei azoknak, akik a mobilbankon keresztül kérnek értesítést ezentúl SMS helyett. Egyelőre csupán két banknál elérhető ez a szolgáltatás, azonban hamarosan széleskörűen elterjedhet.

Az Axánál és a Gránit Banknál már elérhető az okostelefonos alkalmazással (mobilbank) küldött tranzakció (átutalás, jóváírás stb.) információ, de már másik két bank (Erste és UniCredit) is tervezi ennek bevezetését. Persze felvetődik a kérdés, miért jobb ez, mintha SMS-ben kérünk értesítést.

Tényleg ilyen olcsó lenne a mobilbank?

Mivel a szolgáltatás egyelőre két banknál elérhető, ezért nehéz összehasonlítani, hogy mennyivel lehet olcsóbb a mobilbankon keresztül értesíteni az ügyfeleket, mint SMS-ben. Az Axa szolgáltatása viszont jelentősen olcsóbb, mint az SMS értesítés, míg előbbi most akciósan 1 forint havonta (utána 49 forint), addig az utóbbiért 19 forintot fizethetünk SMS-enként (az akció lejárata után 25 forintot). Ez azt jelenti, hogy még az akciós időszak végén is havonta két SMS árából akár minden egyes tranzakciónkról (beérkező és kimenő) kaphatunk értesítést. Azt érdemes megjegyezni, hogy az Axa szolgáltatása nem terjed ki a kártyás tranzakciókra.

Ennél is jobb a Gránit ajánlata, ugyanis a bank alkalmazásán keresztül minden értesítésünket ingyenesen kapjuk meg. Az értesítéseknél beállíthatunk értékhatárokat, ezt egyébként az Axa szolgáltatásánál nem tehetjük meg. További előny a másik szolgáltatóhoz képest, hogy a Gránit üzenetei nem a Google vagy az Apple szerverein keresztül megy, hanem közvetlenül a bank rendszerével kommunikál a mobilalkalmazás, ezzel biztonságosabbá téve az üzenetküldést.

Azért lehet ingyenes, illetve olcsó ez a szolgáltatás, mert az értesítés interneten keresztül megy ki, nem pedig a mobilhálózaton, így ezért a banknak nem kell plusz díjat fizetnie a telefon szolgáltató felé. Ugyan a mi mobilforgalmunk minimális plusz forgalmat bonyolít, azonban ez nagyjából egy Facebook üzenet fogadásának felel meg.

Miért nem biztos, hogy olcsóbban jövünk ki?

A bankok díjait nem egyesével kell megnéznünk, mivel a számlacsomagok összköltségét érdemes összehasonlítani egymással. Így láthatjuk a díjszabások különbségeit és a saját szokásainknak megfelelően össze tudjuk hasonlítani a számlacsomagokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha az eddig SMS-értesítést igénylők áttérnek az olcsóbb mobilértesítésre, akkor lehet, hogy emelkednek a költségek más díjon keresztül, bár a telekommunikációs költségek lefaragása miatt ez várhatóan nem lesz jelentős.

Jól jöhet az újdonság azoknak, akik eddig nem kértek SMS értesítést, mert túl drágának találták azt. Ezentúl ugyanis kisebb összegért, vagy akár ingyen kaphatnak értesítést a tranzakcióikról.


A rendszer ugyan még csak két pénzintézetnél elérhető, de már két másik bank is jelezte, hogy hamarosan bevezethetik a mobilértesítési lehetőséget. Az olcsó értesítés pedig begyűrűzhet a többi bankhoz is, hiszen a költségelvonások akár jelentősen csökkenhetnek és ezáltal a rendszert kínáló bankok számlacsomagjai olcsóbbá válhatnak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
MEDIA1  |  2026. január 30. 16:23
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó munkatársa kapta idén a Paul Lendvai által 2012-ben alapított díjat.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?