-4 °C Budapest

Óriási átverés: milliókat csalt ki áldozataitól egy magyar férfi

MTI
2017. november 27. 13:30

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki osztrák állampolgárságú bűntársával szén-dioxid-kvóták tőzsdei kereskedelmének ígéretével több mint százmillió forintot csalt ki ügyfeleitől - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész elmondta, az ügyészség a magyar férfit 98 rendbeli csalással vádolja, mert a cége úgy gyűjtött befektetéseket, hogy valódi tevékenységet nem végzett, és sem a tőkét, sem a hozamot nem fizette vissza.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratának lényege szerint a két férfi 2013-ban közös céget alapított Bécsben. Előadások és ügynökök révén szereztek magyar ügyfeleket, akiknek azt állították, hogy a cég szén-dioxid-kvótákat fog vásárolni az összegyűjtött pénzből, amelyekkel majd a tőzsdén fog kereskedni és hozamot elérni. A vádlott pedig azt ígérte a sértetteknek, hogy a befektetésről kapott tanúsítványt egy-két év elteltével a társaság 33 százalékos növelt áron visszavásárolja tőlük - ismertette a főügyész.

A cég azonban semmilyen tevékenységet nem végzett, majd egy idő után a vádlott és osztrák társa az ügyfelek számára elérhetetlenné vált. Az összegyűjtött pénzből a sértettek semmit nem kaptak vissza. Volt, aki 35 ezer, más viszont csaknem 11 millió forintot bízott a vádlottra - közölte Zsíros Zsolt.

A főügyész megjegyezte, a hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottra az ügyész börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott osztrák társát még nem fogták el.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
MEDIA1  |  2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 12. 12:28