7 °C Budapest

Több ezer milliárdot tartanak a magyarok befektetési alapokban

2018. február 1. 09:30

Folytatódott a befektetési alapok vagyonának növekedése a tavalyi évben - írja a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a magyarországi befektetési alapok nettó eszközértéke több mint 8 százalékkal emelkedett 2017-ben, ezzel a vagyonuk meghaladta a 6 300 milliárd forintot. Azonban nem mindegyik eszközosztály tudott bővülni.

Például az alapok hazai állampapírba irányuló befektetései már nem voltak jelentősek, tavaly végig 1 200 milliárd forint körül volt az állampapír-állomány. Ugyanakkor az alapok részvényállománya szépen emelkedett a hazai és a külföldi részvények esetében is.

A magyar részvények volumene az év végén már 130 milliárd forint felett járt, ami 38 százalékos emelkedést jelent. Csaknem 35 százalékkal emelkedett a külföldi részvények mennyisége is, meghaladva ezzel a 315 milliárd forintot.

Jelentősen, több mint 280 milliárd forinttal nőtt a hazai ingatlanalapok vagyona is. Az alapok legnagyobb befektetői továbbra is a háztartások, melyek rekordnak számító 3 940 milliárd forintot tartottak ezekben a befektetési konstrukciókban tavaly december végén.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Látványosan, 25 százalékkal nőtt a biztosítók, nyugdíjpénztárak, illetve más alapkezelők alapokba fektetett pénze. Ez az állomány ezzel csaknem 1 500 milliárd forintra emelkedett.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 17:28