A forint folytatni tudta a felívelését a devizapiacon, mindhárom vezető devizapárban erősödést jelentettek.
Akár 2019 végére vagy 2020 elejére is teljesítheti Magyarország az euró bevezetésének feltételeit. Magára a bevezetésre a 2021-22-es dátum lehetne reális, amennyiben megvan erre a politikai szándék - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa.
Szijártó Norbert, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint, ha a nagyon komoly technikai kritériumokat, a maastrichti konvergencia-kritériumokat nézzük, akkor Magyarország teljesíti azokat a numerikus jelleggel megfogott kritériumokat, amik az inflációs rátára, a hosszú távú kamatlábra, a közpénzügyi rendszerre, a költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkoznak. Ezeket a kritériumokat az elmúlt két-három évben is teljesítette, ahogy például Csehország és Lengyelország is közel van ehhez.
"Magyarország az árfolyamstabilitásra vonatkozó kritériumot nem teljesíti, ami azt mondja, hogy két évet el kell tölteni nagyobb volatilitás nélkül az ERM-II-nek nevezett európai árfolyamrendszerben" - mondta Szijártó Norbert. Álláspontja szerint
"Az Európai Bizottság terveiben elég konkrétan szerepel az, hogy szeretnék ösztönözni a kimaradó országokat - akár pénzügyi instrumentummal is -, hogy belépjenek az eurózónába" - tette hozzá a szakértő, kiemelve, hogy a tervek szerint ezt az elkövetkezendő hét éves programozási időszakba fogják beépíteni. Ha egy ország komolyan szeretné bevezetni az eurót, akkor ehhez lesz egy elképzelés, hogy az Európai Bizottság mennyi pénzt tud biztosítani erre.
Mikor lehet euró Magyarországon?
Szijártó Norbert szerint nagyjából az idei év második felében, jövő év folyamán világossá válik, hogy a 2021-27-es időszak hét éves programozási periódusa milyen elemekből fog felépülni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Magyarország szempontjából az a kérdés, hogy kohéziós források tekintetében mennyi pénz fog rendelkezésre állni, illetve az, hogy a konvergenciát segítő pénzügyi instrumentumból mennyi állhat Magyarország segítségére, ha szeretné bevezetni az eurót. 2019 második felére lehet majd nagyjából tudni a pontos számokat, ami után szükség lesz egy politikai döntésre" - véli az elemző.
- summázta Szijártó Norbert.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







