-6 °C Budapest

Ez vár a tanárokra: béremelés és újragondolt életpályamodell

2019. március 11. 09:30

Újabb béremelésre számíthatnak jövőre a pedagógusok, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai - írja a Magyar Nemzet. A tervek szerint, 2020-tól az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan akár harminc százalékkal is emelkedhetne a tanárok bére. Az elmúlt évek bérfejlesztéseivel együtt ez összesen nyolcvanszázalékos emelést jelentene.

2013 és 2017 között a tanárok fizetése átlagosan ötven százalékkal növekedett. Az intézkedéseket követően, 2013 szeptemberében 34 százalékkal, 2014 szeptemberétől további 3,5 százalékkal emelkedtek a fizetések, 2017 őszén pedig ismét 3,5 százalékos béremelés járt a tanároknak. Az adatok szerint egy húsz éve tanító, főiskolai végzettségű pedagógus 2010-ben bruttó 149 ezer forintot keresett, míg az elmúlt évben ez az összeg bruttó 301 ezer forintra ugrott. 

Az oktatási államtitkárság viszont azt tervezi, hogy jövő évtől további harmincszázalékos béremeléssel támogatná a pedagógusokat, valamint ezzel együtt újragondolják a pedagógus-életpályamodell egyes elemeit is. Mindezt azzal indokolták, hogy 2022-2023-ra nagyon sok tanár vonul nyugdíjba így jelentős létszámhiány merülhet fel az oktatásban, ami a tanárokat illeti. Ezért szeretnének kedvet adni a fiatal diplomások számára, hogy válasszák a tanári pályát. 

A kormány sikernek könyvelte el a pedagógus-életpályamodell bevezetését, de ennek megújítását is jövőre tervezik. Ehhez újabb bérrendezésre van szükség, a tervek szerint két számjegyű emelés várható, ráadásul az ország gazdasági helyzete is megengedi, hogy ismét emeljék a pedagógusok fizetését, mondta el Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a Karc FM Álláspont című műsorában.

Évente öt-hatezren végeznek tanárként, így ezeknek a fiataloknak kellene megoldaniuk a munkaerőhiányból és a nyugdíjazásokból adódó problémákat. Az államtitkár arról is beszélt, hogy ugyan az elmúlt években egyre több fiatal választotta a tanári pályát, viszont ezeket a pályakezdőket meg is kell tudni tartani. Pont ezért van szükség egy korszerűbb életpályamodell kialakítása és a béremelésekre. A további teendők között szerepel az is, hogy áttekintsék a tanárképzés rendszerét, professzionálisabbá tegyék a pedagógus-továbbképzést, és nagyobb lehetőségeket biztosítsanak az oktatásirányításnak is. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?